Mit főzzek köretnek ehhez az ételhez?
Figyelt kérdés
Sziasztok! Azért írok ide, hátha tudtok segíteni egy kicsit ötletet adni. Nem tudom, hogy van-e neve ennek az ételnek, de abból gazdálkodok, amit találtam itthon a hűtőben. Szóval, házi füstölt kolbász, házi szalonna, csirkemell (egy nagy fél mell, a másik felét tegnap csináltam meg). Arra gondoltam, hogy csinálok valami olyasmi kaját, hogy szalonnát megpirítom, teszek bele jó sok hagymát, karikára vágott kolbászt és a maradék csirkemellet (nyers), aztán felöntöm tejszínnel. (Szintén tegnapról maradt vagy 2 deci). A rizstől már hányingerem van, annyit csináltam mostanában. Tegnap spagetti tészta volt. Gondoltam arra,hogy esetleg tarhonyát csinálok mellé, de az meg nem megy a tejszínes dolgokhoz szerintem, meg jelen esetben szerintem a krumpli se. Vagy arra is gondoltam, hogy kihagyom belőle a tejszínt és inkább egy pörkölt-szerű valamit csinálok belőle, hozzá pedig főzeléket. Mondjuk finom főzeléket, vagy ilyesmi. Bármi egyéb ötlet? Mindent szívesen meghallgatok. :) Köszönöm, szép napot Nektek!2016. márc. 9. 12:22
2/7 anonim válasza:
krokett jó lehet hozzá, de akár a sütőben sült prósza is.
3/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm az ötleteket. :) Végül mire elolvastam főzelék lett mellé, de legközelebb választok valamit abból, amit írtatok. :)
2016. márc. 9. 13:45
4/7 anonim válasza:
Héjában főtt krumpli karikázva.
Csak még egy ötlet! :)
5/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm, neked is ment a zöld kezecske. :)
2016. márc. 10. 00:21
6/7 anonim válasza:
Tejszínes ételhez nekem a rizs, a tészta és a krumplipüré illik. Ha pörköltszafton készíted el, akkor inkább tarhonya, sósburgonya, nokedli, tészta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!