Jól bevált császármorzsa receptjét keresem. Hogyan készitsem el?
Hozzávalók 4 adaghoz:
5 dltej
10 dkgcukor
1 csomagvaníliás cukor
20 dkgbúzadara
4tojás
2 evőkanálvaj
a szóráshoz
porcukor
Elkészítés módja:
Forraljuk fel a tejet 3 evőkanál kristálycukorral, a vaníliás cukorral, csipet sóval. Állandóan kevergetve apránként adjuk hozzá a darát, és kis lángon kevergetve főzzük, amíg össze nem áll, és el nem válik az edény falától. majd hagyjuk hűlni. A tojássárgáját keverjük hozzá a kihűlt grízmasszához. Verjünk kemény habot a tojásfehérjéből a maradék kristálycukorral, és azt is adjuk a masszához.A sütőt 200 fokra melegítsük elő. A vajat egy olyan serpenyőben, amit a sütőbe is be tudunk tenni, forrósítsuk fel, és öntsük bele a masszát. Amikor az alja kezd megsülni, pecsenyelapáttal forgassuk meg, és törjük darabokra. Majd tegyük a sütőbe, ahol szépen feljön, könnyű lesz, és egyenletesen pirul. Süssük aranysárgára.Ha készre sült, Villával tovább daraboljuk, porcukorral megszórjuk.
Tippek:
Célszerű vaslábasban sütni, mert az egyenletesen tartja a hőt, a tészta nem ég oda, szebben pirul.
Aki szereti hozzá a mazsolát, áztasson be 10 dkg-t, és ha megszívta magát, nyomkodja ki, és sütés előtt forgassuk a masszába.
Porcukorral is nagyon finom, de bármilyen lekvárt adhatunk mellé.
Nem kell sok faxni! Kaiserschmarrn valójában egy elbaltázott palacsinta, amit késő este Ferenc józsefnek szolgáltak fel, de igen izlett neki Nos: 1/4 tej 120g liszt, 3 tojás, 40 g cukor diónyi vaj, mazsola.
tejet, és lisztet keverd ki simára,majd add hozzáa tojásokat és keverd bele 1-2 mozdulattal-nem kell simára. forró serpenyőben hevits egy kis olajat, és öntsd bele a masszádat. tedd vissza takarékra, és tegyél rá fedőt. kb 1-2 perc mulva forditsd meg-ha már egyben van a "lepény" és tedd rá megint a fedőt. egy jó perc mulva vedd le a fedőt ( ha mindent jól csináltál akkor feljött a lepényed)és két lapátkanállal tépd miszlikre-kb falatnyi darabokra- tedd rá a vajat és csavard fel nagy lángra. adjj hozzá cukrot , és a mazsit. hagyd, hogy a cukros-vajas glazúr átvonja a morzsákat.egy slukk rummal bolondithatod. régi recept. sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!