Mit főztök holnap ebédre? Mi lesz a vasárnapi menü?
Írom a receptet. most éppen pulykacombfiléből készítem, de bármilyen sovány csíkokra vágott húsból elkészíthető.
50-60 deka a hús.
egy nagyobb hagymát apróra vágok, és zsiradékon (én zsíron) megdinsztelek. sózom, és egy pici vízzel teljesen puhára párolom fedő alatt.visszasütöm zsírjára és ráteszem a húst. fehéredésig kevergetem, majd sózom, borsozom, fedő alatt párolom a saját kiadott levében.
figyelni kell, hogy , ha szükséges pótoljuk a folyadékot némi vízzel. mindig csak szaft legyen rajta, ne bő lé.
ha puha a hús, ráteszek jelen esetben kifejtve 40 deka borsót (szezonon kívül fagyasztottat) és együtt párolom tovább.
egy csipet szódabikarbónát teszek rá, hogy a borsó szép zöld maradjon.
ha minden puha, leszórom 2 kanál liszttel, átkeverem és
kis pirítás után (1 perc) felengedem kevés vízzel, hogy a liszt leoldódjon szépen. ezután teszek bele 4 deci főzőtejszínt és egy kicsit összeforralom.
friss petrezselymet szórok rá.
persze tovább is lehet fűszerezni, egy kis mustárral,akár fokhagymával vagy bazsalikommal is nagyon finom.
tejföllel is készíthető, de akkor a szaftból kiveszek keveset és kikeverem a tejföllel, így nem kapja össze.
Mindenképpen nagyon finom, rizzsel, nokedlivel, bármilyen főtt tésztával.
Nagyon szívesen, és, ha majd a halászlére is rászánod magad, azt is leírom szívesen, ahogy én szoktam. a férjem nagy hoho..:)
Akár priviben is kérheted.
spárgaleves, csülök pékné módra, hagymáskrumplival, lecsós karaj rizzsel, töltött csirke, kovászosuborka
sajtos-sós pogácsa
oroszkrémtorta-szülinap ünneplés
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!