Konyhai baki amin évek mulva is jókat kacagtok? De abban a helyzetben először nagyon gáz volt? Kezdök profik mindenkit kérdezek!

Vendéglátós tanfolyamra jártam és ott főzni is tanultunk.Az oktatónk párokra osztott minket és minden párnak el kellett készítenie azt az ételt, amit feladatnak kapott.Az oktatónak addig lelépett.Fogalmam sincs, hogy mert ránk hagyni egy egész vendéglátó helységet...

Szóval, nekem a párommal sült csirkét kellett készítenem, ő kijelentette, fogalma sincs, hogy kell, nekem sem volt róla sokkal több fogalmam, de végül is nekiláttunk. A még kissé jeges csirkét nem vágtuk darabjaira,csak úgy egészben bepaníroztuk..Nos, a panírozás jól sikerült és már kezdtünk örülni, de a végeredmény egy kívül feketére égett, belül totál nyers borzalom lett,sajnos a kukába repült.Még az oktatónk is kiröhögött minket, mikor visszajött.Azóta tudom, hogy a húst ajánlatos megfőzni,mielőtt kirántjuk. Szerencsére azóta nem fordult elő velem hasonló eset.

Drága barátnőmékhez mentem egy pár napra, majd olyan csajosan elleszünk, filmet nézünk, pletyizünk, isteni lesz. Én előtte sütöttem itthon egy karamellás almatortát, nagyon jó lett, de tényleg, szóval kitaláltuk, hogy majd csinálunk ott is, hogy legyen nasi. Lelkesen csináltuk, pucoltuk az almát, kevertük a tésztát, még a szkeptikus szülőket is meggyőztük, hogy mi márpedig nagy májerek vagyunk. Beraktuk sülni, minden szép... Csak arról nem szólt senki, hogy az a rohadt sütő nem úgy működik, ahogy kellene neki. Rommá égettük a süteményt, de tényleg, rettenetes volt. Barátnőm anyukája vigasztalt, hogy semmi gond, nem a mi hibánk, de ekkor belépett a vicces kedvű apuka. Ott állok én, aki elvileg tud süti, vörös fejjel az égett torta fölött, mellettem barátnőm vihog. Apuka odaszól a feleségének:

- Nah Juci, hozd a fényképezőt, ez megy az iwiw-re.

Azt hittem, ott süllyedek el szégyenemben.

9-10 éves lehettem, amikor anyukám kiadta az ukászt, spáizot, konyhát felmosni, mire megjön a munkából.

60-as éveket írtunk, semmi felmosómop meg melegvíz....

eljátszottam az időt, aztán sietve nekiálltam. a fölmosórongyot rátekertem a partvisra és sitty-sutty elkezdtem fölmosni a spáizban.igenám, de a sarokban állt egy 5 literes üvet tele mézzel. a partvissal odakoccantam, mire az üveg alja körbe levált és csak dőlt, csak dőlt a méz.hirtelen marékkal kezdtem visszamerni, de hamar rájöttem, hogy meddő küzdelem.ott álltam már bokáig

mézben, teljesen tehetetlenül.

meg kellett várnom anyut, és szipogva színt vallani.amikor benézett a spáizba idegrohamot kapott, és a papucsával ütötte a fejemet....:(

aztán lehiggadt, elkezdte szemeteslapáttal egy vödörbe merni a mézet, közben a sparhelton melegítette a vizet, amivel valahogy föl lehetett mosni. de még napok múlva is hallottuk a cuppanást a talpunk alatt.

A napokban ünenpeltük anyukám 80. szülinapját, és előkerült ez a sztori is. mindenki jókat derült rajta, de én önkéntelenül is a fejemet tapogattam...

Ez is egy régi történet. anyukám vacsorára főzött egy lábas mákostésztát. Kint hagyta a gázon, hogy majd, ha öcsém hazajön egyen belőle.

hallottam én éjjel, hogy megjön az öcskös fütyörészve, gondolom volt benne néhány atmoszféra nyomás...:)zörgött is valamit a konyhában.

reggel látja anyám, hogy mennyi mákostészta megmaradt, egy kislábosba tette és átvitte a szomszédassznynak.

délután jön a Lidi néni, hozza a kislábast és mondja anyámnak " ba*d meg Böske a mákostésztádat, ez egymerő só " :))Öcsikém drága éjjel öszekeverte a sót meg a cukrot.

Eszembe jutott még...ezek, ha nem is annyira konyhai, de étkezéssel kapcsolatos bakik.Ezeken mindig jókat nevetek, ha eszembe jut. Mindhárom eset ugyan annál a rokonunknál történt:

Nagynénéméknél vacsoráztunk, meg volt hívva apukája is.Ez egy rendkívül sovány és rossz étvágyú ember volt.

Ő szedett...volna...először a szárazbab levesből, de még csak épphogy kimert egy merőkanálnyit, a lánya zsémbesen rákiabált:"Apuka! Kiszeded a levesből az összes babot, pedig ki volt számolva!"Az apja csak csodálkozva nézett nagyokat , persze ezután a maradék étvágya is elment .

Itt hallottam először olyanról, hogy valaki főzés előtt fejenként kiszámolja DARABSZÁMRA a levesbe való babot!És ez egy jómódú család!

Engem minden esetre a röhögőgörcs kerülgetett...

Másik eset szintén náluk:Sajnos ekkor épp ebédre voltunk hivatalosak.Franciasaláta volt a menü, házilag készített majonézből.Szerencsém, hogy alapból nem szeretek másoknál enni, így csak turkáltam benne és mímeltem az evést.Anyu viszont se perc alatt befalta jóízűen, erre a kedves háziasszony aggódva kérdezi tőlem:"Hát te miért nem eszed?Talán nem ízlik?Most már meg kéne pedig enni, mert már négy napos!" Na köszi mondom...

Szegény anyám szorgalmasan járta a vécét egész nap!

Anyu egyébként sokszor szid a finnyásságom miatt, pedig sokszor jól jön ez a tulajdonság!Például ennek köszönhetem, hogy vele ellentétben én nem kóstoltam bele

fentebb említett rokonoméknál a cukros fokhagymás spenót főzelékbe.Magamat ismerve biztos, hogy odahánytam volna, ha belekóstolok!Ugyanis utálom a fokhagymát, a spenótot szeretem, de ha csak elképzelem így cukorral, fokhagymával, máris felfordul a gyomrom!Anyám ismét gyanútlan áldozat volt.Nem szóltak neki előre, hogy ők cukorral eszik, mert nekik így természetes, anyunak viszont igen nagyra kerekedett a szeme az első falat után.Bár becsületből megette, de itthon azt mondta, soha többet!

Konyhaművészetükből való totális kiábrándulás akkortájt kezdett betetőzni, mikor egy ebéd alkalmával büszkén mesélték, hogy lám, ők olyan ügyesen spórolnak, hogy még mosogató szivacsra sem költenek feleslegesen, mosogatásra legjobbak a kiselejtezett bugyik!