A mai világba elvárja egy férfi a nőtől hogy tudjon főzni?
Én férfi vagyok, jelenleg nőtlen, de én nem azt várom el a nőtől hogy tudjon főzni, hanem hogy tudjon szeretni (ugyanis az érzelmek kölcsönösen működnek 😉), és legyen benne hajlandóság arra, hogy tudjon fejlődni hogy ezáltal őmaga is több és jobb emberré válhasson. Ha pl. nem is tud főzni, akkor legyen annyira elszánt, és legyen benne hajlandóság hogy megtanulja, hogyan is kell csinálni. Ugyanis ha egy férfi és egy nő egyformán tud főzni, akkor az egyik alkalommal a férfi lepi meg a nőt valamilyen különleges fogással, másik alkalommal meg a nő a férfit.
A lényeg igazából az alapvető önellátás megtanulása, amit én már gyerekként megtanultam. Ugyanakkor mivel nem akartam örökké zsíros deszkán meg rántottán élni, ezért kénytelem voltam fejleszteni magam. De ez így is van rendjén sok másik dologgal kapcsolatban is, hiszen az ember fejlődni akar, nem pedig megrekedni egy szinten. (Pl. volt olyan ismerősöm, akinek a barátnéja nem tudta használni vagy a mosógépet, vagy a vasalót.) A másik lényeg, ami az előzőből következik, az a FEJLŐDNI AKARÁS, azaz hogy egy adott illető ne elégedjen meg azzal a szinttel, amin mozog hanem igenis legyen benne kitartás és akaraterő és a SZÁNDÉK arra vonatkozóan, hogy ő maga több és jobb ember legyen.
Számomra furcsa, ha egy "korban benne levő" felnőtt nem tud főzni. Ha az illető nő, az még furcsább. Nem feltétlen kizáró ok, de kb olyan mintha nem tudna úszni vagy biciklizni. Felmerülne bennem, hogy vajon mégis mi baja lehet ennek az embernek, hogy egy ennyire hasznos, alapvető, és egyébként szórakoztató készséget nem akart vagy nem tudott elsajátítani élete során.
Most nem bántani akarlak, de nálad ennek nyilván az az oka, hogy életkorod ellenére gyermeki szerepben élsz (ez alatt nem is a szüleiddel lakást értem, hanem hogy anyukád "nem engedte"... wtf) ami sokkal neccesebb, mint pusztán a főzési skillek hiánya.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!