Csípős ételt semlegesíteni?
A csipös ételeket is rövid idön belül megemészted, olyan nincs, hogy a gyomrodban marad.
Mellékesen a csipös/erös táplákozást azért találták ki, mert fokozza a gyomorsav termélését és ezáltal fertötleniti az esetleg romlani kezdö ételeket.
Az csak mese, hogy ettöl bármi bajod is lehetne, ha igaz lenne, akkor a világ nagy része (Dél - és Középamerika, Délkelet-Ázsia) kihalt volna, mert ott sokkal erösebben esznek, és gyakorlatilag minden étkezésnél, már egész kisgyerek kortól.
Az tény és való, hogy hosszútávon fogyasztott mértéktelen erőspaprika evése nem tesz jót a gyomornak. Sajnos az egész családom már megtapasztalta ezt, és kezdünk mértékletesebbek lenni a kapszaicinnal.
itt olvastam egy javaslatot az egészség rovatban, hogy a túlzott gyomorsav termelést ( amit az erőspaprika is előidéz ) kiválóan semlegesíti étkezés után egy kiskanál repceméz. de kizárólagosan a repceméz, más virágméz nem.
a repcének különleges lúgosító hatása van, ami már a nyelőcsőben kifejti hatását, majd a gyomorban. nincs maró érzés. ez nem idézet volt, hanem azóta kipróbált és igazolt eredmény. nem reklám, mert fogalmam sincs ki írta, de nagyon jól tette, mert nekünk bevált. 2 hónapja csakis repcemézet veszünk és étkezés után fogyasztjuk nagyon jó tapasztalatokkal.
Én csak dícsérni tudom, és örülök, hogy rátaláltam erre az egyszerű gyógymódra.
Szívből ajánlom:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!