Mennyit költ egy átlagos család élelmiszerre ebben az inflációs időszakban?
2 fő, kb. 280 ezer forint.
Spórolunk, régebben 300 fölött volt.
150 ezret kb.
szomorú, hogy infláció előtt 90-ből kijöttünk
ketten vagyunk, de nálunk én cukorbeteg vagyok, ő meg laktózérzékeny, nem veszünk semmiféle "úri" dolgot
Ketten vagyunk.
Tavaly ilyenkor 60-70eFt/hó volt a kajapénzünk rendszeres főzés mellett, most SPÓROLVA nagyjából 100-120ezer.
200 ezer, 3 fő, két felnőtt, egy kamasz, főzök, havi egy rendelés.
Különben egy lényeges szempont kimaradt, szeretik az emberek elfelejteni az ehhez hasonló kérdéseknél, aztán meg megy az egymás alá licitálás, hogy ki mennyit költ kajára.
A család kap-e bárhonnan INGYEN kaját/alapanyagot? Gondolok itt olyanokra, hogy minden hétvégén anyósnál esznek, aki felpakolva enged haza. Vagy vidéki nagymamánál évi két disznóvágásból jár egy csomó hús, húsáru.
Vagy a szomszéd krumplit termeszt, így minden évben jófejségből ad pár zsákkal, így nem kell költeni krumplira. Vagy a családban működik egyfajta összedobjuk a közösbe módszer, mondjuk egyik testvérnek diófái vannak, így a családoknak nem kell költeni dióra. A másik tesó almát termeszt, így ő meg azt ad. A harmadiknál tyúkok vannak, ő meg tojást ad mindenkinek. Meg nyáron van egy nagy közös befőzés, így savanyúság, lekvár, kompótra sem kell költeni.
Nos, a kérdésre csak így lehet érdemben válaszolni, és így elkerülhető az értetlenkedés, hogy egy 4 fős háztartás miért tudja kihozni 100 ezerből, a másik ugyanolyan szokásokkal meg 250 ezer.
Menütervezéssel főzök, változatosan, megválogatott alapanyagok, 50 %-ban háztáji/bio, a férjemnek sok hús kell, a gyerek és én sok halat eszünk. Van kert, bár idén katasztrófa lett a termés, így mondhatom, hogy max 10%-ban járult hozzá a büdzséhez, normál esetben azért 40 % ez a szám. Idén ami lett, és fagyasztóban van: 5 kiló málna, 6 kiló szeder, 4 kiló barack. Lesz még dió, ha megpucolom, illetve 7 db sütőtök. Valamint csicsóka is van a kertben, de azt csak én eszem. Nem kapunk sehonnan kaját sajnos, sem készet, sem alapanyagot.
Részletes költségvetésem van, azt is tudom, egész évben mennyit költöttem például fokhagymára.
az élelmiszerkiadások megoszlása csökkenő sorrendben az elmúlt félév adatai alapján átlag havi fogyasztás:
65 ezer ft hús/hal (ez még csökkenni fog, mert az elmúlt hónapban feltöltöttem a fagyasztót kétfajta hússal, így nyilván keveset kell venni már)
20-20-20-20 ezer ft húsáru-tejtermék-zöldség/gyümölcs-egyéb szárazáru
15 ezer ft édesség (ezt most újratervezem)
16 ezer ft rendelt kaja
10 ezer ft tojásra (ez is újratervezés alatt, de 100 db tuti elfogy)
7 ezer ft pékáru
6 ezer ft kávé és egyéb üdítő
Az áramszámlához havi 3000 ft-tal járult hozzá a főzés (indukciós lap, és villanysütő). Van egy nagy fagyasztószekrény, és egy hűtő. Előbbi 15 kW/hó, hűtőt nem tudom.
Ezt is lecsökkentem a jövőben, mert minden második hétvégén kint főzök nagy adagokat, amik mennek a fagyasztóba. A fát ehhez nem kell venni, mert a kertben rengeteg gally termelődik, simán meg lehet főzni rajta elég sok kaját.
Piacon, Aldiban, Ecofamilyben, termelőtől vásárolok. Mézet, tojást munkatárstól veszek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!