Ti felkelés után rögtön esztek?
Én mindig éhesen kelek, és egy pohár víz után azonnal leülök reggelizni.
Voltak osztálytársaim akik suliban a második, harmadik óra után ettek csak, és mind picit túlsúlyosak voltak.
Sokszor hallottam, hogy a reggeli a legfontosabb étkezés, beindítja az anyagcserét stb,stb.
Szerintetek lehet ebben valami? Van köztetek olyan, aki kimondottan vékony, de nem reggelizik?
Nem, soha nem bírtam jól a reggelit, kizárólag problémákat okozott (pl. hamar megjelenő éhség), már gyerekkoromban elhagytam.
Tökmindegy, mikor kelek, 2-3-kor eszem először s ez nekem nagyon megfelel. A súlyomhoz semmi köze, hogy nem reggelizek, hízni is, fogyni is megy úgy (mondjuk fogyni nem tudnék, ha reggeliznék, ahogy akkor sem, ha vacsorázom. csak ebéd fér bele, az a fontos étkezésem. nyilván sok mozgással nem így lenne, de az nem reális nálam).
Az anyagcserém köszi szépen, működik, átlagemberhez képest kicsit gyorsabban, teljesen felesleges "beindítani". S ugyanez vonatkozik az emésztésre.
Amíg nem koplalunk napokig, az anyagcsere nem szokott lassulni. Én pedig minden egyes nap eszem, minimum egyszer s nem keveset.
A kalóriatöbblet okoz túlsúlyt. Van, aki reggeli nélkül kiéhezik és könnyen többletbe kerül. Van, aki reggelivel nagyon megéhezik és amúgyis, túl nagy lesz az evési ablaka s erős többletbe kerül. Van, aki csak reggel eszik és jó neki. Mindenféle eset van, de a túlsúlyhoz kalóriatöbblet kell, a fogyáshoz kalóriadeficit.
Az még érdekes lehet, hogy kora délután edzem (súlyzós edzés) s nekem éhgyomorra kell, akkor van a legtöbb energiám, nehezebb fizikai aktivitást is akkorra szeretek tenni.
Reggel amúgy elég lent van a frissességi szintem, sosem tudtam szellemi munkát végezni délelőtt. Fizikainál más.
Nekem is :) Minden reggeli higiéniai/élettani tevékenység után, tisztán, frissen jöhet egy könnyű reggeli,majd kávé vagy tea.
Soha nem értettem meg, hogy tud enni az, akinek ágyba viszik a reggelit...Csipásan, mosatlan foggal brrr. Ez csak a filmekben van szerintem.
Nekem az volt mindig elvont, hogy valaki fogat most és utána eszik, majd nem mos fogat... Bizarr s logikátlan számomra.
Az ágyba reggelit is elég furcsának találom. Még amikor 30 évvel ezelőtt reggeliztem, akkor sem ettem ágyban. Pizsamában igen, de az ágyban nem.
Én, 7-8 óra körül kelek és 17-19 óra körül eszek először.
Vagy is, mondhatjuk úgy, akkor reggelizek.
Ébredés után kis víz, aztán pár szem! mag (pl. kesudió), meg kis mazsola.
Kávé és ennyi.
Vagy csak kávé meg egy-két szem keksz. A reggeli gondolatától is rosszul vagyok :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!