Válogatok. De nagyon. Mit tegyek?
Igen, tudom, hogy hülyén tettem fel a kérdést, de máshogy nem tudtam. Mindig is nagyon válogattam, nagyon sovány vagyok, nagyon alacsony, vérszegény és még sorolhatnám.
Nagyon válogatok az ételek között, azért csúfolni is szoktak, de pl a főzelékeket, vagy a krumplit egyáltalán nem bírom megenni.
Ennék én, csak nem merem megkóstolni az ételeket, nem tudom miért. Tudom, hogy furán hangzik.
Én ellennék így, csak ezért folyton piszkálnak, állandóan mondogatják, hogy ezt nem szeretem, azt nem szeretem, miért nem szeretem, milyen finnyás vagyok. Ha pedig eszek, akkor azt hozzák szóba.
Mellesleg egyszerre sosem tudtam sokat enni, mint ahogy inni sem bírok egyszerre egy pohár vizet sem. Viszont, ha egyszer sokat eszek, utána maximum fél órán belül megint éhes leszek.
Ezen szeretnék változtatni, vagy legalább rájönni, hogy valójában miért csinálom ezt, mert őszintén belegondolva, fogalmam sincs.
Valaki magára ismert esetleg, vagy van ilyen ismerőse? Ő mit tett, ha tett egyáltalán valamit?
Köszönöm előre is a válaszokat, remélem értelmesen fogalmaztam.
(15/L, 38 kg, 150 cm)
válasza: válasza: válasza: válasza:Ez valami pszichoszomatikus betegség. El kéne beszélgetni egy pszichológussal.
"Ha pedig eszek, akkor azt hozzák szóba. "
Ráadásul a környezeted sem éppen a pszichológiai érzékenységéről híres, ami tovább ront a helyzeten.
Addig is zárd ki a környezeted, bárki bármit is mond, egyik füleden be, másikon ki.
Komolyan mondom, és ne csak próbálkozz, ne csak úgy csinálj "mint ha" , hanem tényleg, mint ha tök egyedül lennél a világon.
Ezt jól csinálni nem könnyű, készülj fel rá, és vedd komolyan.
Ha ez megvan, akkor egyszerűen csak érezd jól magad.
Ha éhes vagy, egyél. Bármit. Bármikor. Bármennyit.
Ha megeszel egy lábasnyi pörköltöt, akkor annyit. Ha 20-szor eszel egy nap szendvicset, akkor azt eszel. Tökmindegy, ami eszedbe jut, és ne azon agyalj, hogy szereted e, hanem hogy ha megetted, akkor utána az jó érzéssel tölt el.
Mivel nem mondanak rá semmit, (hiszen nem hallod meg) így ez nem zavarhat, a legkisebb mértékben sem.
válasza:"El kéne beszélgetni egy pszichológussal. "
...ja, és nem csak neked, hanem a családodnak is.
válasza:(Egyébként hasonlóval találkoztam egy kutya esetében, kórosan túlzott figyelmet kapott az étkeztetés, ami olyan természetellenes méreteket öltött, hogy a kutya majd éhen halt, annyira frusztrálta az evés.
A teljes figyelmen kívül hagyás (a család részéről) 2 nap alatt megoldotta a problémát.)
válasza:Még egy utolsó válasz, ami talán használ.
Tudom, fura lehetett a kutyás példa, de a soraidat olvasva teljesen ez a történet jutott eszembe.
Na szóval, egy kutyánál azért könnyebb eredményt elérni, mert primitívebb az agya, és a pillanatban él.
Ahogy megváltozik a környezet, ő is változik.
Bármi ilyesmi problémán akár órák alatt úgy tovább tud lépni, mint ha soha nem is létezett volna.
Egy embert ilyen szempontból sok esetben megkötik a múltbéli tapasztalatok, megreked az elméje, és nem bír kilépni egy akármilyen rossz dologból sem.
Pláne akkor, ha a környezete nem is változik.
Ezért írtam, hogy kénytelen vagy kizárni a környezetedet, mert visszaránt azokba az érzésekbe, és mentális állapotba, ami a válogatást, és a koplalást eredményezi.
Amit még hozzátennék, hogy ebben az esetben sajnos, hogy nem olyan primitív az agyad, mint a fent említett kutyának, a végeredménynek viszont ugyanazt kéne elérni.
Ezt, bátorsággal, önállósággal, önbecsüléssel, jókedvvel tudod elérni.
válasza:Kezd el főzni tanulni, akkor felfedezel új ízeket, alapanyagokat és megbarátkozol olyasmikkel, amit eddig esetleg nem szerettél.
Amúgy táplálkozási tanácsadót és pszichológust kellene felkeresned, de első lépésnek a suliorvos vagy a körzeti orvos is megteszi.
Köszönöm szépen a válaszokat, nagyon hasznosak voltak! :) Én is gondolkodtam már rajta, hogy orvoshoz, pszichológushoz kéne menjek, de szüleimnek nem tudom hogyan mondjam el.
Na és igen, szinte minden alkalommal görcsölök, mikor enni kell, legtöbbször kapok beszólásokat, és a kulcs tényleg a múltban keresendő.
Tisztán emlékszem a napra, mikor első osztályos voltam, ebédeltünk, tejbegríz volt az ebéd, én pedig sosem szerettem a pépes ételeket (mint írtam, a főzelékékét sem bírom megenni, így vagyok a tejbegrízzel is). Szóval nem ettem belőle, erre a tanár odajött és kérdezgetett, hogy miért nem eszek, aztán már az újdonsült osztálytársaim is...Annyi biztos, hogy azóta mindig bajban vagyok, mikor közösségben kell enni, vagy legyen az csak a családi kör. Nem szeretem, ha néznek, miközben eszek, az utóbbi időben az ebédet is mindig behozom a szobába, aminek a szüleim nem örülnek, de látják, hogy ott legalább eszek...
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!