Rúgtatok már be úgy hogy nem emlékeztek rá? Ha igen miket csináltatok? Gondolom másnap elmeséték a többiek.
Nekem csak olyan volt, hogy kimaradt pár képkocka az ivászatból és a többiek akkor elmesélték , hogy mi volt, de olyan sosem volt hogy az egész egy feketeség lenne.
Nem csináltam egyébként semmi húnde durvát, lefeküdtem aludni a kocsma elé, beszaladtam a bokrokon át a rózsásba hogy én most megyek és megkeresem Aslant Narniaban, meg ilyen kedvességek. Így utolag visszagondolva egyébként nem is vagyok rá büszke.
21
Sajnos egyszer igen. A párom meg a legjobb barátnőm előtt egy parkban éjjel. Nagyon szégyellem azóta is ha eszembe jut!
Leestem a padról, nagyokat nevetgéltem, de leginkább szédültem. Egy jelenetre nem emlékszem, a párom szerint voltunk pisilni is, de ez teljesen kimaradt :D Állítólag ő vetkőztetett, meg tartott amíg csurgattam :D
Sajnos többször is volt már ilyen. Egyszer vidéki kis kocsmában 6 centes Jagert adtak felesként és abból ittunk meg 6ot. Utána nem tudom, hogy mentem vissza a szállásra, de elvileg 2-3 órát még buliztunk plusz segítettem hazavinni egy srácot, aki járni alig tudott.
Egyszer meg 5-6 féle töményt kevertünk gyorsan egymás után, (olcsó whiskeyre házi mézes pálinka kísérőnek, stb) Annak is meglett a hatása, reggel egy teljesen random ágyban kelltem fel, más ruhája volt rajtam és letört az egyik fogam.
Igazából mindkettőt nagyon megbántam, fiatal voltam és bohó, mostmár inkább a kultúrált alkoholfogyasztás híve vagyok és javaslom mindenkinek mert sokkal jobb, mint 3napig másnaposan fetrengeni :)
23
Igen, a páromat vágtam le a kötélről mert fel akarta akasztani magát. Nem vicc. De lógott ki ablakon is.
Ne igyatok nyakló nélkül..aki a mértéket nem ismeri elveszett.
Annyira nem, de azt tudom, hogy bele akartam csobbanni Velencében a csatornába, hogy józanodjak... a párom szerencsére nem engedte :D
28n
Valóságban nem, vagyis nem jutottam tovább a szalonspiccnél.De többször álmodtam azt, hogy tajt részeg vagyok és nem tudok menni sem.
Lehet, hogy titkon vágyom a valós "filmszakadásra " :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!