Boroknál mint takar az alábbi jelző: "oltalom alatt álló, földrajzi jelzésű" bor?

[link]

Remélem, segítettem.

Régebben ugye asztali bor, tájbor és minőségi bor kategóriák voltak. Az OFJ (oltalom alatt álló földrajzi jelzésű) bor a tájbor kategóriának megfelelő bor.

Azért azt fontos megemlíteni, hogy nem feltétlen és nem mindig jelent bármit is a minőségi kategória szempontjából, hogy egy bor OEM (oltalom alatt álló eredetmegjelölésű), OFJ vagy FN (földrajzi jelölés nélküli). Jelenleg ez a három kategória él, és a megalkotásukkor igyekeztek a specifikációkat úgy megírni, hogy az OEM jelentse a legmagasabb minőségi szintet, az FN pedig a legalacsonyabbat, a valóságban ez ilyen-olyan okok miatt sokszor a világon semmit nem jelent. Egy OEM is lehet igen-igen rossz (sajnos) és egy FN is lehet pofátlanul jó.

Mindenesetre egy 600 Ft-os OFJ bor nem lesz valami combos. Tablettásnak nem lesz tablettás, de szinte bizonyosan felmustsűrítményezett ipari bor.

A gyakorlatban kemikáliákból több okból sem szoktak bort pancsolni - egyrészt anyagilag sem érné meg a kockázatot (a borhamisítást büntetik, és pofátlanul olcsón lehet legális módszerekkel is gagyi bort előállítani), másrészt meg az íze sem hasonlítana még a legrosszabb borokéra sem, így kemény alkoholistákon kívül piaca sem lenne.

Az olcsó bor előállításának az a titka, hogy minél több szőlőt tudjunk minél olcsóbban beszerezni. Ez tipikusan úgy tud működni (akár saját, akár felvásárolt szőlőről van szó), hogy a szőlőtőkéken az ideális terheltség tízszeresét is becélozzák (minél kevesebb szőlőfürt van egy tőkén, tehát minél kisebb a tőketerhelés, annál jobban koncentrálódnak a szőlő íz- és illatanyagai, annál jobban gyűjti a cukrot etc etc - a gyakorlatban van némi bonyodalom a dologban, egy 0,8kg-os tőketerhelés nem mindig jobb, mint egy 1,5kg-os - bár van, amikor igen -, viszont egy 1,5kg-os mindig jobb, mint egy 5kg-os), valamint, hogy elkerüljenek minden lehetséges veszélyt (rothadás, vadkár, akármi), idejekorán leszedik ezeket a szőlőfürtöket. Így duplán is éretlenek lesznek, mert a túlterheltség miatt eleve nem nagyon tudja elérni a szőlő az ideális fenolos- és aromaérettséget, a túl korai szünet meg csak súlyosbítja azt, ami amúgy is (ha lophatok szöveget), viszont így egy összehasonlíthatatlanul több szőlőt képesek megtermelni ugyanakkora területről - konkrétan nagyságrendileg többet. Másrészt mindenféle kézi munkát igyekeznek kerülni, így tovább csökkentve a költségeket.

Ezek után az éretlen szőlőt tipikusan felöntik mustsűrítménnyel - egyszerűen azért, mert anélkül túl alacsony lenne a mustfoka, túl kevés lenne benne a cukor, hogy normálisan ki tudjon erjedni. A mustsűrítményezés mértéke a kívánt céltól függ. Ha érdekel, írhatok erről bővebben is. Mindenesetre azt érdemes figyelembevenni, hogy a msutsűrítményezéssel csak a must cukortartalma nő, viszont fenolosan és aromatikailag ugyanolyan éretlen lesz az a szőlő - és így rossz az a bor -, amiből csinálják.

Az ilyen must tipikusan tápanyagszegény, és mivel nem éppen öko-gazdálkodás jellemző az ipari borokat előállító cégekre, a természetes mikrobiótája is le van nullázva. Ezért a mustsűrítménnyel felpancsolt éretlen löttyöt élesztővel be kell oltani és tápanyagokat adni hozzá, ahogy csak lehet. Ezen kívül, vörösbornál tipikus a pektinbontó enzim hozzáadása, hogy legalább valamennyi (éretlen!) tannin és antocianin kioldódjon a héjból, ezen túl pedig almasavbontó baktériumkultúra hozzáadása, hogy a tipikusan túl sok almasavat egy selymesebb érzetű savvá, tejsavvá bontsák (nem mellesleg a borkősavban kifejezett analitikai savtartalom-paramétert csökkentsék. 1g/l almasav 0,5g/l tejsavvá bomlik _a szokásos analitikai paraméterekben mérve_ - tehát nem de facto, hanem amikor boranalitikát mérünk.)

Szóval ilyesmi a nagy volumenben történő ipari borkészítés.

Lehet technobort készíteni igényesen is. A technobor (az én olvasatomban) nagyjából a fajélesztőzést, tápsózást, starterkultúrázást, enzimezést stb stb takarja. De tényleg vannak a műfajban jó és igényes borok is.

A minőségjelzésről, eredetvédelemről annyit tudok mondani, hogy a tervek szerint az alábbi növekvő minőséget mutatja:

FN -> OFJ -> OEM

Az OEM borokat az adott borvidék hegyközsége által kijelölt borbíráló bizottság kóstolja és értékeli vakon, és amiről úgy találják, hogy megfelel a borvidék által támasztott követelményeknek, az kaphatja meg ezt a jelzést. A gyakorlatban az a gond ezzel, hogy néha a borbíráló bizottsági tagok szubjektív elképzeléseivel szembemenő, de egyébként remek borok elhasalnak ezen a teszten, míg igencsak kétes minőségű, de a bírálóbizottság "borvidék-képébe" illeszkedő borok átmennek. Hogy konkrét példát mondjak, pl sok mátrai bor azért FN kategóriás, mert a mátrai borbíráló bizottság szerint egy mátrai vörösbor legyen könnyű, karcsú, a hordó szoruljon háttérbe, vagy egyáltalán ne jelenjen meg stb stb. Ha egy vörösborban igazán komoly beltartalmi értékek vannak, akkor az nem illeszkedik ebbe a képbe. Elhasal. Nevetséges? Az. Ettől még így működik (vagy nem működik) a rendszer.

Ha egy laikus vásárló áll a borospolccal szemben, igen kevés dolog tudja őt kisegíteni a borválasztásnál. Egy másik hozzászólásban ezt egyszer összeszedtem, most ide is betenném:

1, Évjárat:

Az egy általános, de totálisan téves hit, hogy a bor annál jobb, minél öregebb. Erősen változó, hogy melyik bor mennyi időt bír ki, de nagy vonalakban:

- A rozéborok nagy többsége és könnyed fehérborok: egy éven belül érdemes meginni. Ebből jelenleg a 2015-ösöket vegyük. A legtöbb rozénál már messziről látszik, ha öregebb, 2014-es (szoktam azzal szórakozni, ha betérek egy boltba, hogy megállok a borospolctól olyan távolságra, hog a címkéket ne lássam, és szín alapján kitalálom, hogy melyik rozé 2014-es. 90% feletti sikerrel megy is minden alkalommal, de van ahol 100%-osan.), és hidd el ízre sem mindegy. Könnyed fehérborokra, mint pl egy Irsai Olivér, ugyanez igaz. Jelenleg csak 2015-öst próbálj.

- A komolyabb fehérborok és könnyedebb vörösborok pár évet jól bírnak, egy 2011-es még bevállalható belőlük, régebbit már ne nagyon.

- A komolyabb vörösborok kibírhatnak akár másfél-két évtizedet is, de erősen kétesélyes a dolog: egy 8 évnél régebbit én azért nem vennék, jelenleg tehát talán úgy 2008-nál húznám meg a határt.

- Az 5-6 puttonyos aszúborok és főleg aszúesszenciák/esszenciák nagyjából kortalanok. Évtizedekig elvannak gyönyörűen. Ugyanez viszont nem igaz a 3-4 puttonyos olcsó aszúkra és szamorodnikra!

2, Alkoholtartalom:

- Ha száraz a bor, akkor vagy az összes cukor kierjedt, vagy pedig minimális (alapból 4g/l, magasabb savtartalom esetén is max 9g/l) cukor van a borban. A nagyon alacsony alkoholtartalom így a szőlőben lévő nagyon alacsony cukortartalomra utal, ami azt jelenti, hogy alacsony mustfokkal, lehet, hogy éretlenül szedték a szőlőt. Ez nagyban függ a fajtától, de ha egy vörösborra az van írva, hogy mondjuk 11-11,5% az alkoholtartalma, akkor biztos lehetsz benne, hogy éretlen kékszőlőből csinálták és nem lesz jó. Hasonlóan alacsony alkoholtartalmú fehérboroktól is idegenkednék, de általánosságban elmondható, hogy vörösbornál jobban aggasztó a nagyon alacsony alkoholtartalom, mint fehérbornál. (Vigyázat! Ezt nem úgy kell érteni, hogy minél nagyobb az alkoholtartalom, anál jobb a bor! Csak a kiugróan alacsony alkoholtartalmú száraz borokat érdemes kerülni.)

- Ha édes, akkor lehet a magas cukorkoncentráció miatt hamarabb elhaltak az élesztőgombák, ezért lett alacsony alkoholtartalmú a bor.

- Viszont az édes/félédes borok többsége NEM természetesen lesz édes/félédes, hanem mustsűrítményezés és idő előtti erjesztésleállítás hatására. Az olcsóbb félédes boroknál pl az alacsony alkoholtartalom szinte biztosan az erjesztésleállítással való trükközés nyoma.

3, Az ár.

- Mint a legtöbb terméknél, itt sem igaz, hogy minél drágább, annál jobb. Mindazonáltal a párszáz forintos borok általában nagyon rosszak. Főleg, ha édesek/félédesek - ezeknél szinte biztosak lehetünk, hogy mustsűrítményes pancsok. Lehet ugyanakkor jó bort kapni akár már ezer forintért is, és rosszat sok ezerért is.

4, A szőlőfajta:

- Minden szőlőfajtának ezer arca van, így az olyan kijelentések, hogy a kékfrankos milyen jó, a kadarka meg milyen rossz, teljesen értelmetlenek. Két kékfrankos döbbenetesen különbözhet egymástól és két kadarka is. De ugyanez igaz fehérszőlőkre is. Ha egyszer ittunk egy jó furmintot, ne higgyük, hogy egy másik furmint ugyanolyan, vagy akárcsak távolról hasonló lesz. Ugyanígy, ha egyszer ittunk egy csapnivaló hárslevelűt, attól még higgyük el, vannak remekjó hárslevelűek, amik még csak nem is hasonlítanak arra a rosszra. Lényeg a lényeg: ne gondoljuk úgy a szőlőfajtákra, mint ízképet tutibiztosan meghatározó tényezőkre. Nem azok. De testességet sem határoznak meg: mondjuk egy Cabernet sauvignon lehet tömény, vastag, tanningazdag, komoly bor, de lehet egy híg, savanyú valami is. Ha nem ismerjük a konkrét bort, a fajta alig ad eligazítást.

- Pár fajta kivétel ez alól. Nem azért, mert azokból nem lehetne másféle bort készíteni, hanem azért, mert nem szokás. Ezek a fajták a tipikus könnyű fehérbor alapanyag fehérszőlő fajták. (Egy Irsaiból pl nem fogsz találni komoly fehérbort. Egy Cserszegiből is csak nagyon ritkán.)

Egyébként, ha olcsón szeretnél jó bort, akkor fehérek közül jó szívvel a St. Ilona borokat tudom ajánlani (Somlói fehérborok), illetve ezt:

[link]

(meg ennek a vörös verzióját, ami ugyanígy néz ki, ugyanott, csak vörös zsiráf van az elején, és Cabernet sauvignon illetve Pinotage szőlőkből készült)

valamint ezt:

[link]