Milyen hatása van a rendszeres alkoholfogyasztásnak a memóriára?

Ugyanez a kétnaponta dolog állt be nálam így 40 fölött, jópár éve stagnált hetinél sűrűbb, párnapos elszaladásokkal a dolog. Élből nem volt annyira súlyosan jó memóriám, külön meg kellett tanulnom éberen figyelni a főnöki utasításokra pl, hogy ne kezdjek kihagyni meg másképp csinálni dolgokat. Azt gondolom ez a kulcs: az egyfókuszú figyelem. Kísérletezgettem. :) Képszakadás fázisa után tudatosságot erőltetni tervszerűen, és le is nyugtázni (telón szokáskövető app), hogy megvolt. Reggel elővenni és felidézni legalább azt a fázist az előző estéből. Igen ritkán sikerült átküldeni bármit is a ködfalon, de a maroknyi sikeres eset legalább azt megmutatja, hogy lehetséges, működőképes megoldás ez. Voltaképp arról van szó, hogy a szó zen értelmében jelen vagy. Voltak, akik megfordították ezt, és ebben az éber tudatosságban élve (nyilván folyamatos gyakorlással, fokozatosan elérve ezt) jóval kisebb kényszert éreztek iszogatásra, amikor meg képszakadásig tolták, akkor is "megszokásból" full tisztában voltak vele, mi van. Nem volt már móka rálazulni a dologra, amikor rég ott a folyamatos "magadnál vagy", az átlagnál is sokkal jobban. Az az elképesztő, hogy közös tapasztalatuk, hogy "az" a tudatosság nem reagál az alkoholra, csak végignézi a test és az elme bénázását, miközben tisztában van vele, hogy addig nem tudja élni az életet. Ezt az irányt szorgalmazom magamnál mostanában, egyszerű eszközökkel, legalábbis így az elején. Nagyon nem igényel extra időt, mégis órák mennek bele: youtube témába illő videók hangsávjait telóra dobálom, és ahányszor nagyobb kétkezi ténykedés van, hangoskönyvként hallgatom, miközben kintről néha egészen gyagyának tűnhetek, fel-felkacagva, vagy meg-megállva az államat összeszedni.

Amiért én szeretnék ésszel állni az alkoholhoz, lehetőleg véglegesen: egyrészt teljesen elhagyni nem szeretném, beleártottam magam a sörfőzésbe, elég jelentősen rákockulva, és gyönyörű az egész úgy ahogy van. Másrészt nem gondolom, hogy a mostani önmagam velem azonos, és teljesen tiszta, hogy még egy jó enyhére belőtt másnap is igen számottevően más pályán játszik, mint egy normál, kipihent, nem feszült nap.

A dolog nehézségét jól mutatja, hogy teljesen tisztában vagyok vele, mennyire értelmetlen, szükségtelen, önmaga hiányát csillapító, állati örömkeresésen alapulóan működő, felelőtlen beidegződés. Tegnap mégsem tudtam nemet mondani rá (bár azon ritka alkalmak egyike volt, amikor lassítottam és bőven elmaradt a rekordkísérlet). Felnőtt ember ott áll, pontosan, mélységeiben és részleteiben tudja, hogy az egész mekkora blődség, de azzal a lendülettel már markolja is négyesével a dobozokat a bevásárló kocsiba. Asszem kicsit még jobban fel kell nőnünk, és nem is feltétlenül csak a társadalmilag beivódott értelemben. Mint amikor elmélyült játékból gyerekkorodban szinte úgy kellett magadhoz térj, ebből az elnyújtott "játékból" közelíthet az ember a lassú elfogyás mint végkifejlet helyett ahhoz, hogy folyamatosan törekszik arra, hogy "magához térjen". Ugye a keresztény is megtér, ami visszatérést jelent mai nyelven, gondolj a tékozló fiúra... Keletebbre ez a tanítás kicsit másféle csomagban érkezik, és a cél vagy inkább végkifejlet is másabb: ők belül találnak vissza az Istenhez, csak nem adnak neki nevet, mert elismerik, hogy képtelenség fogalmakba önteni bárhogyan is. Azt tanítják, hogy önmagad legmélyebb természeteként megtalálod belül, kozmikus poénként akkor, amikor hajlandó vagy sztenderre rakni mindent, aminek gondolod magad, és hosszabb-rövidebb pillanatokra tetszhalottként megélni azt, ami marad, ha teljesen eltűnsz a képből. És akkor ér körbe: az is te vagy. Elmondani így mókás meg minden, megtapasztalni gondolom másabb lehet. Igazából nem tudom, mostanában ehhez túlságosan lenyom állatba az alkoholfogyasztásom. Töprengni ér.

Keress rá az alkoholos elbutulásra!

...de nem is kell keresned, megtettem helyetted:

[link]

Nem emlékszem, hogy konkrétan a memóriával kapcsolatban olvastam volna tanulmányt, de biztos vagyok benne, hogy angolul lehet találni.

A rendszeres ivásnak akkor van garantált hatása a szellemi képességekre, hogyha eléri azt a mennyiség-rendszeresség szintet, hogy érdemi B1-vitaminhiányt, és azáltal kisebb-nagyobb agyzsugort okozzon (ebből egyébként szűk 1 évnyi absztinenciával normális esetben fel lehet épülni, persze a korodnak megfelelő szintre). Kétnaponta közepes/nagy mennyiség azért elég a szubjektíven is észlelhető agyzsugorhoz.

Az érzelmi tompaság viszont igen klasszikus tünet, és általában hamarabb is feltűnik, mint a koncentráció vagy a memória gyengülése (itt általában azért nem a régebbi dolgokat felejted el, inkább gyengébben rögzíted és raktározod az új dolgokat, ittasan ugye eleve, meg már csak az érzelmi közöny miatti figyelmetlenség miatt is). Az értelmi tompaságot szerintem kb. minden olyan ember meg tudja erősíteni, akinek hosszabb távon többször voltak már "rendesen ivós" és józan időszakai. A legtöbb ember eleve azért iszik, mert ez a tompaság tartósan "megvédi" a problémáitól, még akkor is, ha nem iszik minden nap.

tegnap 06:49

Nem akarok beleszólni, hogy mit csinálj, de ez, hogy "szeretnék ésszel állni az alkoholhoz, lehetőleg véglegesen" olyasmi, amiről a legtudatosabb alkoholisták is fantasztikusan nehezen (vagy leginkább sose) értik meg, hogy ez a vágyálom egy ellentmondás, tökéletes képtelenség. Aki kényszeresen iszik, de nem akar többé alkoholista lenni, az egyfolytában az "ésszel ivást" keresi, évről évre sakkozik az ivási mintákkal és hozzáállással, hogy hogyan lesz "jó", és nem érti, hogy számára azért nem létezhet az "ésszel ivás", mert az az öröm, amit valójában keres az alkoholban, az maga az alkoholizmus (illetve annak a kellemes oldala), amit csakis alkoholistaként kaphat meg. Ez az oka annak, hogy a "jól ivás" mindig visszakanyarodik oda, hogy ugyanúgy iszol, mint addig, mert végső soron sehogy máshogy nem lehet "jó" az ivás a számodra, csak ha nem vonod meg magadtól a "szokásost" se gyakoriságban, se mennyiségben. Ha kevesebbet, ritkábban iszol, az végül sosem "jó", úgyhogy jobb híján visszamész ahhoz a rendszeressés-mennnyiség mintázathoz, ahol "jó" volt, és onnan aztán újra próbálkozol a lehetetlennel. Az a "jó", amit keresel, az alkoholizmuson kívül nem létezik.

Amikor az alapvetően józanul élő embernek öröm az ésszel ivás, az egy másik jelenség, nem az, amire te vágysz. (Lehet, hogy régen ilyened is volt, de már összekevered a kettőt.)

Nem tudom, hogy ezért pontoztak-e le, hogy valahogyan talán másoknak is látványos a mondandódban ez az irracionális „úgy akarok alkoholista lenni, hogy nem vagyok az” elképzelés, amikor valaki ilyen, akár grandiózus spirituális projektekbe fog az ésszel ivás eléréséhez, csak egyetlen szent tabu van előtte: lemondani az alkoholról. Emögött persze áll egy olyan intuitív felismerés, hogy az absztinencia önmagában nem gyógyítja meg a lelkedet (ti. senki nem véletlenül lesz alkoholista), és ha már egyszer iszol, akkor az alkoholizmus az a terep, ahol otthon érzed magad, ahol szerinted a leginkább dolgozni tudsz magadon, ahol megtalálhatod azt az önmagadat, akinek ivás nélkül is jó lesz. De az ivás igen durván gátolja az emberi psziché öngyógyító tendenciáit, így ez leginkább csak félelem attól, hogy mi van az iváson túl, mi vár a tartós józanságban.)

tegnap 12:19

Korszakov-szindrómához azért nem elég a rendszeres ivás :) Ahhoz kb. úgy kell inni, ahogy a csövön befér. Kijózanodni nem ér.