Te is gyakran érzed magad rosszul társaság után?

Gyakran, mikor hazajövök egy találkozás, rokonlátogatás után, rosszul érzem magam. Sokan olyan negatívak, nem hallgatják végig a munkanivalómat, nem kiváncsiak rám (ez mutatja, hogy sok emberrel csak akkor találkozom, ha én megyek hozzá), arrogánsak, rosszkedvűek, lekezelőek. Apámhoz meg a testvéremhez már szólni sem szeretek, egy rendes mondatuk nincs senkihez. Anyám meg az anyósom csak magával van elfoglalva, órákig képesek csak a saját apró-cseprő problémáikról beszélni, anélkül, hogy felőlünk érdeklődnének.

A barátaink fele csak azt akarja, hogy mindig mi tegyünk többet a kapcsolatba. Mi utazzunk többet, mi fizessünk többet, mi szervezzük a programokat. Ezt is unom már.

Úgy érzem, mindenki azt várja, hogy én tegyem bele a kapcsolataimba a 80%-ot, ő meg majd talán, TALÁN kegyes lesz és 20%-ot beledob, ha úgy tartja kedve. Ha nem, akkor meg így jártam.

Azt is unom már, hogy bár a környezetünkben mi vagyunk az egyik leggazdagabbak, folyton leszólnak minket és a kisebbségi komplexusuk miatt folyton bizonyítani akarnak, hogy ők a "menőbbek" (érdekes, a nálunk gazdagabbakkal tudok a legjobban elbeszélgetni). Ha a kirándulásainkról beszélek vagy a hobbiinkról (elég sok van), vagy untatom az emberek 80%-át, vagy végig sem hallgatnak, majd őket kell hosszasan hallgatni, ahogy a 3 év alatt összespórolt kis utazásuk minden egyes apró részletét elmesélik. Én meg végjárhatom a fél világot, annyit sem kérdeznek legtöbben, hogy jó volt-e. Csak irigykednek mindenre. Lehúzzák a fél Európát átszelő utazásomat, mert az ő "lementünk a tóra múlt hétvégén" utazásuk persze sokkal mennőbb. Persze én is lemegyek a tóra is, de be sem számolok róla senkinek.

Vagy amikor másnak van hobbija, pl motorozik, képes hosszasan mesélni a minket nem érdeklő motorversenyről, de én teniszezem vagy fotózom, arról senki nem kérdez, csak a hasznot lesik, hogy majd akkor csináljam meg nekik ingyen az xy fotózásukat.

Másnak is ilyen bunkó és negatív, lehúzó a környezete? Sajnos a családot nem tudom lecserélni, de unom már, hogy minden egyes látogatás után 2 napig rosszul érzem magam, mert megint elérték, hogy senkinek érezzem magam. 3 órás látogatás során két percet nem engednek beszélni, nem érdeklődnek, ha pedig elmeséljük a hétköznapi dolgainkat, ami a pénzügyi helyzetünkből kifolyólag általában más kaliberűek, mint a többiek dolgai, akkor meg nagyképűnek titulálnak meg lehúznak, kifejezve, hogy azt várják már, mikor esünk pofára.

Unom már azt is, hogy szinte bárkivel telefonálok, úgy beszél, mintha épp meghalni készülne.

De a legnagyobb kérdésként az merült fel bennem, hogy bennem van-e a hiba, amiért rosszul érzem magam egy csomó ember között ez miatt.