A gimis évek vagy az egyetemi évek jobbak? És miert?

a gimit is élveztem, kevés tanulás, barátok, kevesebb felelősség

viszont egyetemen nagyon nehéz szakon vagyok, és hiába vagyunk vagy 200an az évfolyamon az első félévben a seniorok, meg a kar olyan jól megszervezett mindent, hogy legalább arcról kb. mindenki ismer mindenkit

és pont a végtelen mennyiségű leadás, meg minden összehozza az embereket és egy nagyon jó közösség alakult ki

ha szórakozni akarsz vagy a taulásban kell segítség itt mindig találsz valakit, úgyhogy én most az egyetemet nagyon szeretem

Amikor gimibe kerültem, gyűlöltem, nem találtam a helyemet. Állandóan lógtam, szidtam mindenkit, a felszínes embereket, tanárokat, saját magamat. Borzasztóan depressziós voltam és sokszor fontolgattam az öngyilkosságot is. Nem igazán voltak barátaim sem, illetve voltak, de annyira el voltam foglalva az önsajnáltatással, hogy majdnem megutáltak ők is. Aztán úgy a gimi felére rendbe jöttem, jók lettek a jegyeim, elkezdtem nyitni mások felé. Sosem gondoltam volna, hogy ez lesz, de elkezdtem bulizni is, inni is, cigizni, szóval úgy minden. De szerintem én még ígyis visszafogottabb voltam, mint mások. Az érettségim is nagyon jól sikerült. A koli bizony mindenhol szar tud lenni, sak előnye van, pl. kihoz a komfortzónádból, megtanulsz kapcsolatokat kiépíteni, de sok negatív is van benne. Gimiben az első évben voltam kolis, utána két évig bejárós, majd a végén megint kolis.

Tele reményekkel, nekivágtam az egyetemnek. Nem egy nehéz szakot választottam, gondoltam is magamban, hogy á, lehet ott leszek a legjobbak között, ez úgyis csak "büfé". Hát rohadtul nem, amióta egyetemre járok egyre gyengébbnek érzem a tudásomat az okos szaktársak és még okosabb professzorok mellett. Viszonylag nehezen szoktam hozzá az új városhoz, de mivel voltam gólyatáborban (nehéz döntés volt introvertáltként), nagyon hamar beilleszkedtem és hihetetlen, hogy egy szempillantás alatt hány új ismerősre lehet szert tenni. Még a példaképemre is ráakadtam az oktatók között, pedig eddig nem sok emberre néztem fel. Viszont még mindig keresem a helyem, nem tudom, ki számít barátnak és ki nem a sok közül, a régiekkel nagyon nehezen tartjuk a kapcsolatot. Nem tudom, mi lesz belőlem, úgy érzem, csak egy vagyok a sok, különböző maszkot viselő egyetemista között. A bulizást kimondottan meguntam, nincs se energiám, se pénzem rá, bár néha kimondottan jólesne...Az állandó panaszkodás és önsajnáltatás irritál (tudom, hogy néha én is hajlamos vagyok rá), ahogy a lenézés is. Soha semmi másról nem megy a téma, csak a tananyagról. Viszont összességében azért elég jól érzem magam és kezdek felnőni. Nem tudom eldönteni, visszasírjam-e a gimit, vagy sem.

Számomra az egyetemmel lett teljes az életem. Gimisként teljesen gyerekként kezeltek, sehová nem járhattam, minden pillanatomról tudnia akartak otthon. Ha mentem valahová, az volt a probléma ("miért csavarogsz már megint, nincs mit tanulni?!"), ha otthon voltam, akkor meg az ("egész nap itt döglesz, semmi dolgod nincs?"). Nem volt jó otthon a légkör sem, de mivel a sulitól 3 utcára laktam, elég nevetséges lett volna a kollégium (meg nem is nekem való). Aztán érettségi után elköltöztem, Budapest szívébe. Egyszerűen imádtam, meg még most is azt teszem.

Hogy nincsenek korlátok, senki nem vallat, ahogy hazaérek. Ha mondjuk este 11-kor sushit akarok enni, akkor nem lesz ordibálás, hogy miért költöm a pénzt, vagy hogy egyek vajaskenyeret. Saját életem van, önálló vagyok, és az otthoniak csak azt tudják rólam, amit én megosztok velük. Nekem az egyetemmel nyílt ki a világ.

Attól függ. Aki korán érő típus, jó a sportban, jó a lányoknál, annak a gimi lehet a mennyország. Aki későn érő, az csak átvészeli a gimit, neki az egyetem lesz testhezállóbb.

A gimi lehet nagyon jó, ha jó helyre kerülsz, és lehet nagyon szar, ha nem. Ott tényleg nagyon számít, hogy milyen környékekről milyen típusú és hátterű emberek kerülnek össze. Pl. a Szent Istvánról meg a Radnótiról nagyon jókat hallottam, és utólag azt kívánom, bárcsak oda jártam volna. Lehettek volna boldogabb éveim. Helyette egy tök lélektelen intézménybe mentem.

Az egyetem más, mert ott azonos érdeklődésű emberek közé mész. Viszont, ott a gimivel ellentétben már nem egy kisebb közösséget kapsz, hanem egy évfolyamot, és nagyon könnyű elveszni és egyedül maradni, ha addig nem szereztél barátokat. A gólyatábor például létfontosságú, abban az 5 napban verődnek össze azok az emberek, akik utána évekig együtt lesznek. Aki ott kimarad, az nagyon lemaradhat. Persze lesznek utána is bulik meg minden, de egyetemre már mindenki csak ki-bejár, nem olyan, mint a gimi, hogy ugyanazt a 20-30 embert látod napi 8 órában 4-5 éven át. Igazából mázli kell mindkettőhöz, de főleg a gimihez.