Ez mennyire egészséges? Hogy vethetek véget neki?

Most mi a kérdés igazából? :)

ZH-s dolog: Ez tök jó, de azért ne félj bemenni megírni, ha valami meg majd nem megy úgyis rájössz, hogy lehet be kene járni vagy segítség kell. Ha megy nélküle, az is jó. Ha unatkozol dolgozz vagy hobbi stb.

Barátok: Ne akarj felvágni, próbálj érdeklődő lenni, kezdeményezz beszélgetéseket. Néha ha bejarsz órára ott is lehet barátkozni.

Csajok: ne hagyd abba, de ha látod, hogy nem fogott meg a lány és csak visszautasítanád inkább ne adj reményt, nem kell mindenkivel találkozni.

Szia, tényleg kissé komplex, amit leírtál, de bizonyos szinten átérzem a helyzeted az önbizalomnövelés és a függőség szempontjából. Nekem sosem volt igazán szociális életem, az iskolában sokat csúfoltak, ezért nagyon önbizalomhiányos lettem. Így nem is igazán barátkoztam. 1-2 emberrel beszélgettem az iskolában, de szoros barátságot nem sikerült kialakítanom. A szorongás nálam is megjelent, fizikai tünetekkel együtt, ami másoknak is feltűnt sajnos.

Nem voltam sosem orvosnál, viszont valamilyen mentális betegség biztosan kialakult már nálam. Folyamatosan lehangolt voltam, az életem céltalannak láttam, rengeteget gondoltam öngyilkosságra. Az interneten viszont szereztem egy jó barátnőt, akivel évekig nagyon jól elvoltam. Ő is hasonló helyzetben volt mint én, jó volt vele megosztani az érzéseimet. Egy idő után elkezdtem fiúkat is megismerni. Sokat dícsértek, ami rengeteg önbizalmat adott. Amikor elkezdtem beszélni egy fiúval, úgy éreztem, hogy kezd minden rendbe jönni. Több fiúval ismerkedtem meg, és volt olyan, akivel egész nap írogattunk, még éjszaka is. Ez akkora boldogsággal töltött el. Hirtelen elkezdtem célokat kitűzni, motiváltnak éreztem magam. Olyan volt, mintha hirtelen minden értelmet nyert volna. Viszont úgy gondolom, hogy ez nem igazi boldogság volt. Nem is a személyekre függtem rá, hanem a figyelemre, amit kaptam. Nem tudtam betelni vele. A személyiségem rossz irányba változott. Nagyon önző lettem, és ha valami nem úgy történt, ahogy én azt elképzeltem, mérges lettem. Nagyon idegesítő lettem, és folyton jelentéktelen üzenetekkel bombáztam az embereket, akiket megismertem. Állandóan csak írogatni akartam, és folyamatosan öntöttem magamból a jelentéktelen hülyeségeimet. Persze megromlott a kapcsolatom azokkal, akiket megismertem, letiltottak, abbahagytuk a beszélgetést, én pedig szinte összetörtem belülről. Egyszer volt egy fiú, akibe szerelmes lettem. Legalábbis úgy éreztem. Már nem tudom, hogy létezik-e szerelem a számomra. Ő egyszerűen csak rengeteget foglalkozott velem, és úgy tűnt, hogy nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Éjjel-nappal írogattunk, és tudom, hogy nagyon gáz, de képtelen voltam bármibe is belefogni, folyamatosan csak chatelni akartam. Nem tudtam rávenni magam a tanulásra, takarításra. Volt, hogy szinte ki sem jöttem a szobámból, csak feküdtem egész nap az ágyban, és chateltem vele. Amikor először összevesztünk és letiltott, nagyon megijedtem, borzalmas ürességet éreztem. Neki volt egy exbarátnője, akivel végül újra összejött. Egyszerűen összetörtem, amikor végleg szakítottunk és napokig nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy megöljem magam. Borzalmasan üresnek éreztem magam, minden kilátástalan volt, és nem tudtam már ekkor kihez fordulni, mert az egyetlen internetes barátnőm is elfordult tőlem.

Egyszerűen megutáltam magam, nem tudom, hogy valaha tudok-e még normális kapcsolatot kialakítani. A legjobb internetes barátnőmmel sem beszélek már ugye. Igazából ő világosított fel, hogy mennyire megváltoztam. Már többször is írtam neki búcsúlevelet, és elege lett. Nagyon sokszor meg akartam már tenni... Jó lenne ismét barátokat szerezni, de egyszerűen kiállhatatlanná váltam. Mentálisan eléggé instabil vagyok. Most mégis elkezdtem beszélgetni valakivel, viszont már vele is összevesztem, és ő is megmondta, hogy én csak figyelemre vágyok. Amikor összevesztünk, akkor megrémültem, hogy egyedül maradok, és csak tudtam gondolni, hogy megöljem magam. Szerencsére kibékültünk, de talán nem érdemlem meg, hogy továbbra is szóba álljon velem.

Röviden összefoglalva csak figyelemre vágyok. Egyszerűen nem tudok betelni vele, és folyamatosan azt várom, hogy foglalkozzanak velem, és dícsérjenek. Ráfüggtem a Messengerre, és nekem mindig kell valakinek írogatnom, különben üresnek érzem magam. Már gondolkodtam rajta, hogy orvoshoz forduljak, viszont félek, hogy nem értene meg. Mindez csak az interneten történt. A valós életben a körülöttem lévő emberek nem látnak ebből semmit. Csak azt, hogy lehangolt vagyok.

Nagyon szeretnék változni, hogy végre tudjak normális barátokat szerezni, még ha csak az interneten is. Sajnos nem tudom, hogy hogyan lehetne kezelni ezeket a problémákat, de kicsit megnyugtat, hogy másnak is vannak hasonló dolgai, és most én is ki tudtam magamból adni, amit érzek. Nem egészen ugyanolyan a helyzetünk de teljes mértékben átérzem a függőségedet.

A kommenteket nem volt időm végigolvasni. Én több dolgot tudok javasolni, mert ha jól látom, akkor a fő probléma az, hogy magányos vagy és nincsenek barátaid. Illetve szorongsz, hogy elveszted az önmagadról kialakított képedet, miszerint te vagy a környéken a legokosabb.

1. Lépj be valami csoportba. Ez lehet valamelyik kör vagy ami jól esik. Pl. senior kör, labor

2. Korrepetáld az embereket, kezdj el korábban tanulni és segíts nekik megírni a házifeladatokat, beadandókat.

3. Tanuljatok közösen másokkal a zh-ra.

4. Jelentkezz valamelyik tanszékre gyakorlattartásra és TDK-ra.

5. Csinálj meg egyetem mellett egy okj-t és kezd el dolgozni valamit, mert struktúrát fog adni a napodnak.

6. Kezdj el mellette egy nem műszaki szakot (valamit, ahol nagyjából ugyanannyi fiú-lány van) és próbálj meg ott barátokat szerezni.

Alapból az emberek többsége kényelmes, nekem is volt első évben olyan szobatársam, aki 2-3 órákat tanult analízisra. De előbb-utóbb belefutsz valami olyan kihívásba, amit nem tudsz megugrani. Ez teljesen normális.

"5 nap alatt a 0 ZHra úgy felkészültem, hogy azt sem tudtam hogy mi az abszolútérték jel"

Amúgy mi az abszolútértéket 2-3. osztályban tanultuk. Te hogy kerülted el több, mint 10 évig? Gondolom matekból érettségiztél, ott se jött elő?

Ha ennyire jól megy a tanulás, akkor ne úgy oszd be az energiáidat, hogy azzal vagy boldog, hogy 0 tanulással is megírod a zh-t, hanem inkább fektesd másba azt a plusz energiát, ahogy egy korábbi válaszadó is írta, TDK-zz, vezess gyakorlatot, végezz közösségi-szakmai tevékenységet, esetleg tanulj új nyelveket. Ha csak a tanulással büszkélkedsz, és minimális tanulással végzed el, egyszer csak a többiek elhagynak, mert ez öntevékeny köri vezető, az nemzetközi kapcsolatokat ápol, ez a másik TDK-zik, a harmadik meg két éves szakmai tapasztalattal lesz pályakezdő. Akkor pedig már nem sokra fogsz menni az ellébecolt éveiddel, vagy az 5-ös diplomáddal, nagyon rossz érzés lesz rájönni, hogy mennyi mindent csinálhattál volna. Nem tudom egyébként tervben volt-e ez neked, hiszen még bőven van időd, de mindenképp tartsd ezt szem előtt.

A csajozáshoz annyit tudok hozzáfűzni, hogy szerintem sokkal nagyobb kihívás egy komoly kapcsolatot fenntartani, megismerni, megszeretni a másikat, a társat látni benne, alkalmazkodni, túljutni a nehezebb szakaszokon is, mint 20 lánnyal beszélgetni egyszerre olyan kezdetleges fázisban, amikor még mindenki csak a szépet mutatja magából, és az egész kapcsolat felületes. Abból a szempontból jó dolgod van, hogy sok lánynak bejössz, és még mersz is kezdeményezni, hogy ha találsz valakit, akit komolyan vennél, talán nagyobb esélyed van rögtön megszerezni, de ehhez nem az az út vezet, hogy párhuzamosan ismerkedsz annyi lánnyal, akit már nem is tudsz követni.

A legnagyobb eredmény szerintem nem az, ha bármit elérsz, amit csak kitűzöl magad elé, hanem ha annyira egyensúlyban vagy önmagaddal, hogy nincs szükséged a folyamatos bizonyításra, nem érzed úgy, hogy folyton tovább kell menni, mintha üldöznének, mert meg tudsz állni, és azt tudod mondani, hogy "megérkeztem".