Más is érezte már úgy, hogy egyszerűen senkivel sincs egy hullámhosszon?

34 éves vagyok, és ugyanezt érzem, hogy csak saját magammal jövök ki igazán jól.

Vannak barátnőim, de hosszú távon idegesítenek.

"Lehet ezen javítani valahogy?"

Én véletlenül jöttem rá hogy hogyan lehet javítani. Jó időkben kerékpártúrázni szoktam Ausztriában. Megdöbbenve tapasztaltam hogy a gyenge német és angol tudásommal is milyen jól elbeszélgetek ott bárkivel. És hogy mennyire közös nevezőn vagyok ott mindenkivel.

Idehaza főleg a városokban olyan lett mára a mentális atmoszféra amilyen a sorkatona időkben a laktanyák voltak. Pedig a balkáni háborúkor voltam sorkatona.

50/F

Verne is megjósolta "Párizs a XX. században" című, 1863-ban írt regényében hogy valami nem lesz rendben napjainkban:

[link]

De én nem az internetet és más digitális technikát látom okként. Hanem a modern rabszolgaságot. Mindenki csak dolgozik és számlákat fizet. Van aki extrém mértékben ha hitelt is törleszt.

Van egy tanyasi rokonom akinek szintén van internete, ráadásul sokat is lóg rajt. Viszont önellátó mint az ökofalvakban szokás, még a villanyát is napelemekkel termeli, a számlafizetés ismeretlen fogalom neki. És ha egyik faluban járva összefutok vele mondjuk délelőtt 10-kor, akkor tuti hogy délután 5-kor még ugyanott egy helyben állva elbeszélgetünk mindenről. Többek között arról is hogy a mai modern rabszolgaság semmi jót nem hozott az országnak.

Hasonlô vagyok, csak pluszban engem nem erdekelnek az emberek dolgai 1-2kivètelt leszámîtva. Másrèszt nagyot változott a vilâg es sokan valôban olyan, mintha màs vàgànyon működnènek.

Ha nem akarunk lemaradni ezen világrôl, akkor sajnos vàltoznunk kell ès bekapcsolôdni a társadalom körforgásába.

Én is így érzek, főleg mióta elköltöztem otthonról. Megismertem sok új embert, jól kijövök velük, de mégis hiányérzetem van, tényleg mintha külön világban élnénk.

Pár éve volt egy lány, akivel félelmetesen hasonlítottunk. jóval fiatalabb volt nálam, mégis egyezett az érdelkődési körünk, világnézetünk, az én kedvemc filmem, zeném az övé is volt. Bármiről el tudtunk beszélgetni, nagyon felemelő érzés volt, hogy nem néz hülyének, mert ő is így éli meg a dolgokat. Mikor vele voltam, nem éreztem magam kívülállónak, magányosnak. 2-3 hónapig tartott ez a barátság, aztán elváltak útjaink.

Szóval lehet ilyen emberket találni, de nagyon nehéz és szerencse is kell hozzá.