Túllihegem a féltékenység kérdést?

Szegény vidéki részről származunk a párommal. Rengeteget tanultunk, ez által már fiatalon elég magasra jutottunk. Nem mutogatásból élünk így, csak szeretnénk élvezni a legszebb éveinket, örülünk, hogy végre megvan a gyümölcse a sok kínlódásnak. Mások viszont nem örülnek velünk.

Már akkor észre vettük, hogy többen akkor nem akartak velünk többet találkozni, tartani a kapcsolatot, mikor a párom karrierje egy új állással hirtelen elkezdett felfelé ívelni, ezzel kicsit lehagyva a régi barátait. A röhejes az volt, hogy mi költöztünk külföldre, de akárhányszor hazajöttünk (kb havonta 2-3-szor), ők nem értek rá sosem, hirtelen nem lett idejük ránk. A párom emiatt nem is szívesen beszél a karrierjéről, mert egyből kinézik, hogy "nektek jól megy".

Aztán hazajöttünk, de az itteni új ismerősök is csak hasonlítgatnak, viccelődve beszólogatnak. A rokonok, akik meg szegényebben élnek, egyre eltávolodnak.

Ugyanezt a külföldi ismerősöknél nem tapasztalom. Ők mosolyognak, képeket kérnek, ha egy jó nyaralásról beszélünk (általában max. 3 mondatot, mert már az itthoniak miatt semmiről nem merünk beszélni).

Nemrég jött meg az új kocsink, azóta a párom egyik ismerőse megint eltűnt, újabb "áldozat". Már láttam, hogy új barátai lettek hirtelen, a páromat meg nem keresi azóta. Pedig direkt odafigyeltünk, ne beszéljünk nagyon a kocsiról. Bár belegondolva, az a srác is ritka féltékeny, még a saját rokonait is mind kibeszéli, ahogy az összes közös ismerőst.

Mindig mindenki azt találgatja, kinek mije honnan van, hogy csalhatott, vagy ha nem csalt, rányomják a "nyomi" bélyeget valamiért. Pl ez az utóbbi srác állítja, hogy a gazdag közös ismerőseink egyike sem boldog ezért meg azért, hogy biztos nyomorult az életük. Hát én nem látok bele, de nem hiszem, hogy csak azért, mert valaki gazdag, már nyomorult élete lenne.

Eleinte, ahogy kezdtük lehagyni életszínvonalban a korosztályunk nagy részét, úgy éreztem, a rokonok mindig ott lesznek, és ott erősebb a kötelék. De már a szülőkkel sem érzem ezt, már ők is pénzeszsáknak néznek, főleg az enyémek, anyám drága ajándékokat akar, elégedetlenkedik velünk, hogy nem hívjuk utazásokra...stb.

Már visszahúzódom inkább, mint hogy mindenhol a méregetés menjen, mert kellemetlenül érzem magam azért, mert mások akarnak méregetni, mi meg nem. Úgy érzem, új barátok kellenének, akik hozzánk hasonlók, de aki ilyen, a legtöbb ő is méreget, kisebbségi komplexusos (gondolom vele is úgy bántak, mint velünk).

Már néha azt érzem, akik ezért lecserélnek minket a barátaik közül, meg is érdemlik, hogy a képükbe dörgöljük, mink van, hadd egye az ilyen embert a fene.

Szerintetek túllihegem ezt a dolgot, és valójában nem is az irigység áll a háttérben, hanem valami más? Nagyon rosszul esik, hogy szimpla irigység miatt megszakadnak barátságnak hitt kapcsolatok.