Miért haragszom mindenkire? (többi lent)

Hm, nekem úgy tűnik, felhalmozódott benned a sok külső elvárás miatti feszültség. Tényleg nagyon megterhelő tud lenni folyton a külvilágra figyelni!

Az első lépés a megnyugvás felé, ha eldöntöd, hogy egy időre tényleg mindenki hagyjon békén, otthon maradsz egy kicsit, nem bulizol, nem próbálsz másokra figyelni, csak magadra, és csinálod, amihez kedved van, mit tudom én, vicces videókat nézel a neten, makettezel, olvasol, amit akarsz, és szarsz a világra.

Aztán majd ha feltöltődtél, és megjön a kedved (de csak akkor!), akkor érdemes megint társaságba menni, de az a baj, hogy azt sugallják, hogy ez rohadtul kötelező, különben ciki az ember.

Szerintem emiatt is lehet, hogy sablonnak érzed magad, mert ilyen környezetben nem jöhetsz rá, milyen vagy, hiszen ahogy most élsz, az nem te vagy.

Nem tudom, hány éves vagy, de szerintem még sok időd van rájönni, mit is akarsz az élettől, hosszú folyamat az, legtöbben nem úgy születünk, hogy kiskorunk óta bennünk van a vágy, hogy "hű, én tengerbiológus akarok lenni!" vagy ilyesmi.

Egyfelől tök jó, hogy sok szabadságunk van a mai világban járni a saját utunkat, másfelől viszont nagy munka kitapasztalni, hogy milyen út jön be nekünk.

Első körben ezt javaslom neked: nem menni túl sokat társaságba, ha irritál. Mélyedj el a nyugis egyedüllétben, töltsd el az időt, ahogy akarod, aztán majd csak lesz kedved előbb-utóbb valamihez. :)

Ja, és remélem, hamar eljutsz oda, hogy ne haragudj magadra, addig nem nagyon lehet fejlődni, amíg ez fennáll. De miért is haragudnál magadra? Nincsen írott szabály, hogy eddig és eddig le kell tenni valamit az asztalra vagy ilyesmi! Minden élet más! ;)

Kedves Kérdező! Örülök, ha kicsit is segíthettem! :)

Az mondjuk tényleg nehéz úgy, ha nincs hobbid, de 13 évesen én se voltam még kialakulva egyáltalán, sőt, az nekem is egy nagy üres időszak volt (most 31 éves vagyok)... Én 15-16 éves korom körül kezdtem el bontakozni különböző érdeklődési irányokba, amik aztán elvezettek még újabb dolgokhoz. De addig én is kiforratlan voltam, meg a korosztályomból a barátaim is. Illetve érdekes, hogy még óvodás koromban is önazonosabbnak éreztem magam, mint 10-14 éves korom körül, óvodás koromban nagyon elvoltam azzal, hogy rajzoltam, babáztam, meg a szokásos gyerekjátékok.

Videójátékozni nem szeretsz? Vagy zenét hallgatni? Vagy úgy érzed, az csak pótcselekvés?

Az szuper, hogy van barátnőd. :) Vele nem szoktatok valami közös programot csinálni?

Egyébként meg, tényleg az a fontos szerintem, hogy elfogadd elsősorban, hogy ez tökre normális, hogy még nem alakultál ki. :) Egyelőre töltsd el az időt, ahogy sikerül, aztán fognak jönni a dolgok :)