Hogyan élhetném az életem?
Sziasztok! Egy 16 évess lány vagyok, aki idén nyáron rájött, hogy semmi társasági élte sincs. Idén szeptembertől kezdem a 11. osztályt, a gimi elmúlt 2 éve egész egyszerűen szörnyű volt. Az első évemben nagyon megváltoztam, visszahúzódó lettem, sokat bántottak, iskolát akartam változtatni, de végül úgy döntöttünk a szüleimmmel, hogy adunk még egy esélyt, hiszen az iskolával nincs probléma csupán az osztályommal nem jövök ki jól. Évvége felé találtam két baratnőt, akikkel nagyon jóba lettem, mentünk közösen nyaralni, sokat találkozgattunk is, tehát úgy látszott minden rendbe jön. Az egyik leányzóval megszakadt a kapcsolatunk, mert úgy döntött nem kellünk már neki, másik baráti társaságot keres. Ezután én és a másik lány egy új tásaságba csöppentünk. Örültem, mert úgy látszott végre valami jó is történik velem, úgy éreztem vannak barátaim. De ez a nyár kezdetével megváltozott. Én írtam mindig ezeknek a 'barátoknak' ők egyszer sem kerestek engem. Ekkor jöttem rá, hogy ők nem is igazi barátok. Sokszor láttam is, hogy együtt vannak valahol, a társaság fele ott van, de engem sosem hívtak. Egyikük szervezett egy nyári összeülős, beszélgetős bulit és oda is mindenkit meghívtak kivéve engem.
Persze gondoltam arra is, hogy más baráti társaságot keresek magamnak de ez nagyon nehéz nekem. Az osztályból amúgy sincs olyan ember, akivel kijönnék.
Azt hittem ez a nyár más lesz és csomó időt tölthetek a barátaimmal, de csalódnom kellett és nem így történt.
A szüleimmel sem jó a viszonyom, illetve van egy testvérem , akit nagyon szeretek, de sok a korkülönbség köztünk(5 és fél év)illetve más az érdeklődési körünk is.
Kérdésem tehát, hogy tudnám értelmesen élni az életem? Unalmasan, szürkén telnek a hétköznapjaim. Nyáron: felkelek, házimunkát végzek, telefonozok, este sorozatot nézek majd megyek aludni. Hogyan tudnék változtatni ezen?
Próbáltam hobbit keresni magamnak de mindbe hamar beleuntam. nem tudom mit kéne tennem, hogy kicsit úgy érezzem élek.
Mindenesetre köszönöm annak, aki végigolvasta.
Szóval akkor most leszel végzős? Akkor a nyár maradék részére úgy nézz, hogy ez az utolsó igazi, hosszú nyarad, aztán érettségi, meg vizsgák, stb., azoktól egy hónappal rövidebb lesz!
Gondolj vissza arra, hogy év közben mi volt az, amit azért nem tudtál megcsinálni, mert nem volt rá időd, és vedd elő most!
Üdv a klubban.
Nálam is kb. annyiból áll a nyár mint neked, annyi különbséggel hogy néha becsúszik 1-2 alkalmi munka, és ritkán eljutunk oda hogy pár barátommal beüljünk sörözni vagy moziba.
Amit javasolni tudok, az az, hogy ismerj meg új embereket :D Én pl. amikor nagyon unatkozok/unatkoztam anotalkozok. Van, hogy idiótákat fogok ki, de van, hogy egészen értelmes emberekkel hoz össze a sors, és nagyon jókat dumálunk. Ezt is meg lehet unni egy idő után, de én a magam részéről izgalmasnak találom hogy minden beszélgetés egy újabb lehetőség, hogy egy új embertípust ismerj meg. Ideig óráig jó elfoglaltság. Nem tudom játékok terén hogy állsz, de vannak tök jó videojátékok amik le tudnak kötni. A netes játékokon még barátokat is találhatsz.
Ha van lehetőséged keress diákmunkát. Az leköt, és új embereket ismerhetsz meg. Ha van olyan koncert vagy valami ami érdekel, menj el rá. Ott is lehet barátokat találni és még jól is érzed magad közben :D Meditálhatsz is akár. Hülyeségnek hangzik, de én is szoktam csinálni, és ha jól sikerül akkor egy-két óra úgy elrepül hogy észre sem veszem. Emellett dalszövegeket szoktam fordítgatni, japán nyelvet próbálok tanulni, verseket próbálok írni, rajzolgatok.
Rengeteg a lehetőség csak meg kell találni :D És szociofóbként sem lehetetlen az ismerkedés, csak el kell kezdeni. Én is így indultam eleinte, és most ott tartok, hogy bárkivel bárhol bármiről szót értek :D
#1 nem, ez lesz a 3. évem a suliban. Nekem is ez volt az eslő gondolatom mikor elkezdődött a nyár, hogy megtegyem azt, amire nem volt idő, de már minden ilyet végigjártam. De nagyon köszönöm a válaszod!
#2 Jó ötleteket adtál, köszönöm. A koncertes dolog épp aktuális, mert holnap megyek is egyre, de szülőkkel (egyedül nem engednek) így az ismerkedésre nem lesz lehetőség. Illetve hát nem is tudom, nagyon nehezen megy a beszélgetés idegenekkel, azt sem igazán tudom hol tudnék csak így neten beszélgetni bárkivel:(
Szia! :)
Sok szempontból ismerős a történet, nekem sincsen igazi baráti társaságom,és ez sokszor nagyon zavaró. Most már minden sokkal jobb, de pár éve nekem is volt egy nagyon rossz időszakom. Azóta a párkapcsolatom és hobbiaim rengeteget segítenek abban, hogy ne hiányoljam a baráti társaságot.. Amivel én nagyon jól el tudtam ütni az időt, az az edzés volt (mai napig sokat foglalkozom vele), mert kitartást ad, és egy igazi kihívás tud lenni, amit rohadt jó érzés legyőzni :D szóval, valami ilyesmik... Ha szeretnél beszélgetni, írj nyugodtan :) 18/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!