Volt már olyan konfliktusod, amit olyan jól kezeltél, hogy büszke voltál magadra?

Semmi önhájp, de amióta tudatos és szellemileg autonóm vagyok, szinte minden konfliktusomat ide sorolom.

Nagyon egyszerű a receptje, bárki által elsajátítható, semmi ördöngősség.

Egyik alapvetés, hogy aki rendben van saját magával, akinek nincs kibillenve a lelki harmóniája, az nem megy neki a másik embernek. Nem rombolja a másikat.

Következésképpen csak a konstellált (lásd #Biologika, #Újmedicina, #Barnai Roberto; youtube) ember megy neki a másiknak.

Tehát: a harag, az indulat, az agresszió, az arrogancia mindig a tehetetlen ember fegyvere.

Az efféle bántalmazó viselkedés a bántalmazóhoz tartozik, nem hozzád/hozzám és nem rólam/rólad szól, hanem őróla.

Ha ezeket tudatosítjuk, máris másképpen nézünk a kötekedő, bántóan viselkedő emberre.

Aztán ha fontos nekünk a szellemi autonómia, akkor megtanuljuk azt, hogy a saját jól-létünk, önpozíciónk, önértékelésünk SEMENNYIRE SEM FÜGGHET egy másik ember véleményétől. Ha biztosan tudok valamit magamról akkor egy egyensúlytvesztett ember nem tud lerántani. Akkor tud csak, ha nem vagyok magamban biztos, illetve HA NEM TISZTELEM MAGAMAT.

Ha önmagamat tisztelem, autonóm vagyok szellemileg, nem adom az önbecsülésem kulcsát senki más kezébe, akkor minden konfliktust meg fogok tudni oldani egyfajta felülemelkedett egykedvű (upekkhá lásd wikipédia) szemlélődéssel, ami nem azonos a közönnyel, de nem azonosítom magamat az érzelmeimmel, máséval meg pláne nem.

A szellemi autonómia nálam felelősségvállalással is együtt jár, sőt, csak úgy működőképes. De a felelősség nem egyenlő a pocskondiák rezzenetlenarcú hallgatásával, hanem okos, asszertív, konstruktív problémamegoldással párosulva, a következmények viselése és kész.

Pl: gyerek, leveri a vázát. Anyuka leordítja a fejét, apuka lenyom egy sallert, majd fél napig hallgathatja, hogy ezzel a hozzáállással nem fogja semmire sem vinni.

Mit tesz egy FÜGGŐ, nem autonóm gyerek? Megszeppen, bűntudata lesz, utálni fogja magát és szégyenérzetet fog érezni. Előbbre visz bárkit is?

Autonóm, stabil lelkű és önbecsülésű gyerek: Apa/Anya, ne haragudjatok, rossz döntést hoztam, ennek ez lett a következménye, hogy nem szándékosan, de eltörtem a vázát. Szeretném a zsebpénzemből megtéríteni/ledolgozni/helyrehozni stb stb.

És ha indulatosak a szülők, akkor a gyerek nem fogja magára venni, nem fogja magát utálni, hiszen helytállt, ha a szülei meg ilyen wakfavég módon csak üvöltenek, akkor simán pofánröhögheti őket, hogy ennyire képtelenek uralkodni a primitív érzelmeiken.

Nekem apám ilyen romboló, beszólogató. Én meg olyan higgadtan szoktam leszerelni, visszakérdezni, hogy engem állít be kötekedőnek, mint egy nagy gyerek, akinek elrontották a kis energiaszerző játszmáját...

A veszekedés, kötekedés addig nem gond, míg nem materializálódik.

Addig, míg nem okoz anyagi kárt, vagy nem rabolja túlságosan az időm, esetleg lopja az energiám, vagy fizikailag akadályoz, addig nincs gond, csak bólogatok, játszom az áldozat szerepét, és ha lehiggad a másik, akkor tovább áll.

Amikor viszont az életemet rombolja (nem szellemileg), akkor eldurran az agyam, és sajnos rájöttem már, hogy nem lehet logikus érvekkel megnyerni a vitát, mert pont azért alakult ki, mivel nem volt már az elején se logika a másik emberben.

Tehát az erősebb kutya elvét követve, olyan durva leszek, amitől megfélemlítődik (jó esetben, nem csak olaj a tűzre), és akkor is elkullog odébb...

Szakmailag szinte csak ilyen van, magánéletben, meg gyakorlatilag csak sikertelen konfliktuskezelés megy.

Ne kérdezd, én sem értem ezt...