Mit tehetnék, hogy jobb legyen az "általános társadalmi" megítélésem?

Tudom, furán hangzik a kérdés, de így tudtam röviden kifejezni.

Szóval közhelyes kezdés: Nem érdekel alapvetően mások véleménye, DE...

Most már kezd elegem lenni abból, hogy sorozatosan hasonló véleményeket, megközelítéseket tapasztalok egymástól független emberektől ugyanarról a témakörről.

Emiatt elgondolkoztam, hogy hátha van abban valami amit mondanak, úgyhogy érdekel így anonim, reprezentatív a véleményetek a következő helyzetről.

29 éves vagyok, a (most már) feleségemmel élek együtt már 8 éve. Az utóbbi 5 évben eléggé sokat dolgozom. Beindult a vállalkozásom úgy ahogyan arról mindig is álmodtam. Élvezem a munkám, bár rengeteget is dolgozom (heti 80-90 órát), de csak hétköznap, a hétvégéken mindig szabad vagyok. Ilyenkor általában barátokkal vagy a párommal vagyok, programokat csinálunk, szépen, jól élünk. Folyamatosan haladunk a céljaink felé, amik nagyrészt anyagi eredetűek, úgy mint nagy, saját lakás, gyerek, megtakarítás nyugdíjas éveinkre. Csak hogy nagyságrendileg el tudjátok helyezni, én általában havi 1-1,5M forintot keresek nettó, tisztán, legálisan. Csak hogy lássátok, hogy nem a semmiért dolgozom ennyit. Persze tudom, biztos van aki ennél többet keres, vagy ugyanennyit de kevesebb melóval, ettől most tekintsünk el. Szerintem nincs szégyellnivalóm ezen.

A probléma ott adódik, hogy nem először kapom meg barátoktól, főleg lány barátoktól, hogy becsüljem meg a feleségem, mert nem semmi amit kiáll mellettem, rengeteg áldozat van meg lemondás...én meg ilyenkor persze, nyilván úgy reagálok, hogy igen. Tisztában vagyok vele, hogy nem sok nő viselné el ezt, hogy hétköznapokon gyakorlatilag szinte soha nem alszunk el együtt, hétköznap esténként nem fér bele egy mozi, színház, maximum nagyobb alkalmakkor engedem meg magamnak (sok ügyfél, sok meló, folyamatos rendelkezésre állás miatt). Ez tudom, hogy sok lemondás részéről. De velem mi van? Én biztos totálisan élvezem azt, hogy 3-4-5 órákat alszom néha, viszem a vállalkozást (amit még egyszer mondom, imádok), rajtam van a stressz, hogyha velem valami történik, akkor oda az egzisztenciánk, a terveink. Plusz én is ugyanúgy a párom nélkül vagyok...én is egyedül alszom el kvázi, csak bebújok mellé hajnalban amikor ő már rég alszik. Ez nekem is rengeteg lemondás. De akkor én fogjam be a számat, mert élvezem a munkát? Ez meg már csak lehet rosszindulat részemről, de azért is, mert relatíve jól hoz a vállalkozás? Ez is már jogalap arra, hogy nekem jó legyen és a feleségem legyen az áldozat? De hát egy család vagyunk, ha nekem jó az neki is jó. Ha kell egy cipő, akkor azonnal meg tudjuk venni. Ha hétvégén wellnessezni akarunk, akkor oda is el tudunk menni.

Tudom...ezen a ponton szoktam megkapni, hogy nem minden a pénz. Valóban, tudom. Viszont azt is tudom, hogy mennyire rossz, ha nincs. Én olyan családban nőttem fel, ahol a szülőknek ha volt fizetése, akkor az nagyrészt elment arra, hogy a szomszédnak, boltosnak törlesztették a felgyülemlett tartozásokat, majd 1 hét múlva kezdődött elölről minden. Lehet, sőt szinte biztos, hogy emiatt is túlkompenzálok most. De a lényeg, hogy tudom, láttam, hogy milyen rossz, amikor szülőként nem tudja az ember a családját eltartani.

Igen, igazad van, ha most azt gondolod, hogy a tengődés és a havi 1M feletti bevétel között van középút is, de sajnos az üzleti élet kegyetlen. Ha ma visszamondom az egyik megrendelést, akkor lehet, hogy holnap már kettő nem keres meg, mert híre megy szakmán belül. Plusz ha van rá lehetőségem, akkor szeretnék minél több pénzt keresni, hogy a lakáshitelt is mielőbb kifizessük, mert nem olyan könnyű a nulláról lakást venni úgy, hogy se a feleségem, se az én ágamról nincs nagyobb örökség, se ingatlan. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy dögöljön meg akinek van, csak rá akarok világítani, hogy így nem olyan könnyű egyről a kettőre jutni.

Nem értsetek félre, egyáltalán nem arra vágyom, hogy mennybe legyek menesztve azért amiért ennyit dolgozom, de az, hogy még le is húznak folyamatosan, az nonszensz.

Szerintetek mit tehetnék, hogy ne legyek ennyire negatívan megítélve, hogy mindig csak a feleségem a hős aki kibírja ezt az életvitelt, én meg nem hogy egy pici elismerést sem kapok, de még én vagyok rossznak is beállítva.