Hogyan érvényesüljek társaságban és munkahelyen?

Anyám meghalt, apám teljesen elhagyott. Sajnos az állami gondozás nem jutott ki nekem, hanem sima internátusban tanultam, éltem, csak senki nem várt haza.

Egy veszekedős kapcsolatból hamar terhes lettem, és boldogságomban engedtem elmenni a veszekedős apát.

Mesés terhesség után mesés gyermekem született. Boldogan élünk, csak teljesen magányosan.

Sajnos közben megéltük a nélkülözést, éhezést is. Ez felőrölt, azt hiszem, nevetségessé váltam az emberek szemében, mert nagyon nehéz volt, és ennek látható jelei voltak. Lyukas ruha, szüretelés az útszéli gyümölcsfáról, ócska adományok cipelése ócska zacskókban. Eleinte kedvesek voltak az emberek. Amikor bedurvult a helyzet, már kerültek. Végül a kisegyházunkból is kiutáltak, kinéztek. Könnyen lehet, hogy ennek anyagi oka volt, mert tizedfizető egyház. Igyekeznek szabadulni a támogatandóktól.

Sokat tettem azért, hogy változtassak a helyzetünkön, ami most sokkal elfogadhatóbb.

Szeretetben élünk, a gyermekem sokkal kiegyensúlyozottabb más gyerekeknél. De továbbra is kerülnek bennünket.

A munkahelyekről és magán körökből is kirúgnak, kiutálnak, kizárnak engem. Mások olyan könnyen teremtenek kapcsolatot. Van, hogy én is, de valami zátonyra futtatja ezeket.

Egy társasági nő nemrég azt is elterjesztette, hogy leszbi vagyok. Szerencsére nevetséges, dehát ennyire védtelen vagyok?

A férfiak egész végig kerestek, a legmocskosabb dolgaikkal. Szerencsétlennek vagy nem tudom minek tűnhetek, ha nem egy meglett negyven még ötvenéves azt hiszi, hogy meghív kávéra, és orállal hálálom meg. Már évek óta senki nem léphet a lakásomba ezek miatt az alakok miatt. Sajnos arra is figyelnem kell, milyen napszakban fogadok el kávémeghívást, mennyi gyalogosforgalom van arra, stb. Kimondottan célpontja lettem - valami láthatatlan dolog miatt - az ilyen szemétládáknak, kimondottan szexuális célra. Amúgy nem vagyok húszéves, szóval felfogni nem tudom, de már rutinnal védem ki a manővereiket. Sokan egyszerűen kijelentik, hogy legközelebb nálam találkozunk, holott az illem azt diktálja, hogy én vagy meghívom vagy nem jöhet.

Még soha senki nem segített a társkeresésben. Pedig minden nőben rejtőzik egy tehetséges kerítő. A kisegyházunkban annak idején még akadályozta is a főnéni, hogy hozzám illővel társalogjak. A kisegyházban egyébként állandóan teszteltek és leckéztettek.

Valami miatt nem feltételezték, hogy ez a nehéz élet bizony kikupálja a jellemet.

A nehézség egy dolog. A kitaszítottságot nem értem. Én nem szoktam senkit eltaszítani. Csak illetlen, máglyára érett férfiakat. Őket nagy mennyiségben, mert célpontjuk lennék, és védekezem.

Tiszták vagyunk, de egyértelműen szegények. Okosan élünk, és boldogan.