Egy hallássérült embernek, aki egyedül él, és tényleg semmi társasági élete nincs mit kéne tennie?

Egyáltalán neki lenne igénye arra, hogy társaságban legyen? Lehet, hogy szeret egyedül lenni, vagy már megszokta és elfogadta a dolgot. 50 évesen azért már elég nehezen változtat az életmódján az ember.

Ha tényleg szeretne társaságot, akkor kiindulhattok abból, hogy mi érdekli, mivel foglalkozik, mit szeret csinálni, esetleg van-e valami hobbija, sportol-e. Ha van olyan dolog, ami érdekli, akkor kereshet másokat, akiket szintén érdekel a dolog. Ha mondjuk valami sport megtetszik neki, akkor eljárhat edzésekre, ott is lehet ismerkedni. Ha van munkahelye, akkor kezdeményezhet beszélgetést a neki szimpatikus munkatársaival. Attól még, hogy hallássérült élhet normális életet, nem muszáj a "betegsége" köré szerveznie az egész életét. Persze keresheti hozzá hasonló hallássérült emberek társaságát, ha úgy érzi, hogy ők jobban megértenék, de nem hiszem, hogy egy egészséges emberekből álló normális értelmi szintű társaság kiközösítené vagy hátrányos megkülönböztetésben részesítené egy olyan egészségügyi dolog miatt, amiről még csak nem is tehet.

Nekem sincs senkim.

Pedig én csak szociális fóbiás vagyok.

Szar, de túlélem.