Kezdőoldal » Emberek » Társasági élet » Szóljak a páromnak, vagy...

Szóljak a páromnak, vagy hagyjam a csodába?

Figyelt kérdés
Ma levittem a kislányomat egy kicsit a friss levegőre sétálni. Úgy voltam vele, hogy ha már lent vagyok, akkor be is vásárolok. Bementem a kis boltba, szépen bevásároltam ami kell. Amikor a pénztárnál fizettem és mindent elpakolva elindultam kifele, a kasszánál álló nő megszólalt, hogy kíváncsi rá, hogy vajon én tudom azt, hogy ki az apja a gyereknek? Őszintén bevallom, hogy nem vagyok egy szent életű nő, elég sok butaságot csináltam kamaszként. Többek között kavargattam a fent említett nő volt férjével is (itt megjegyezném, hogy nem miattam váltak el, az előző évben mentek szét, én kb olyan kilenc éve voltam neki olyan futó kaland), nem dicsekedni akarok, mert ez nem dicsőség. De azóta normalizálódott az életem, három éve boldog párkapcsolatban vagyok, egy hónapja született meg a közös gyerekünk. Megértem őt valamennyire, de nagyon bánt, hogy úgy állít be mindenki előtt, mintha egy prostituált lennék.

2016. okt. 7. 15:18
1 2 3
 11/24 A kérdező kommentje:
Tud róla a párom, hogy milyen voltam régen. Amikor megismerkedtünk, őszintén elmondtam neki mindent.
2016. okt. 7. 17:27
 12/24 A kérdező kommentje:
2016. okt. 7. 18:36
 13/24 anonim ***** válasza:
51%

Ne foglalkozz ezzel a libával. Neki rosszabb. Te már túlléptél egy kilenc éves sztorin, új életet kezdtél, ő meg még most is abban vergődik. Ezért frusztrált és ez a frusztráltság az oka, amiért támad. Azt akarja, hogy neked is olyan rossz legyen, mint neki. Ha olyan nyomi, hogy rád haragszik, ahelyett, hogy a házasságával törődne, akkor hagyd, hadd fetrengjen a saját sarában és sérelmeiben.

A helyedben én nem mennék oda vásárolni, ha máshol összetalálkoznák és beszólna, visszaszólnék neki és ennyi.

2016. okt. 9. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim ***** válasza:
Ha tud róla a pàrod a dolgaidrol az előző életedről és annak ellenére veled van akkor nincs mitől tartanod !Am az a nő aki beszólogat neked csak irígy ràd hogy neked sikerült kimàszni a gödörből és ő még szendved és magànyos !Én megmondanâm neki hogy foglalkozzon a sajàt életével ahelyett hogy àskàlodik !Többet nem is mennék oda !
2016. okt. 9. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 A kérdező kommentje:
Én se szívesen megyek oda, csak sajnos a falunak ez az egy bolt van
2016. okt. 9. 17:00
 16/24 anonim ***** válasza:

Egy idő után a gyerekeidnek is tolni fogja a szöveget, az még kellemesebb lesz...


Mivel a nő véleménye nem fog változni, ki nem végezheted szerencsére, ezért neked kell elköltöznöd a faluból, ha azt akarod, hogy vége legyen. Elvileg kérhetnél tőle bocsánatot, csak ő nem köteles neked megbocsátani. Úgyhogy költözz el.

2016. okt. 29. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 A kérdező kommentje:
Én se vagyok köteles tőle bocsánatot kérni, már egyszer bocsánatot kértem tőle. Meg én is itt lakok születésem óta.
2016. okt. 30. 06:28
 18/24 anonim ***** válasza:

Egyszer megbántottad őt, ezt nem fogja elfelejteni. Senkit nem fog érdekelni, hogy mit vág a fejedhez a boltban.


Egyébként ő kimondja, a többiek meg gondolják, és pletykálnak róla a hátad mögött, ne legyél naiv. Ha a te neved vagy a családodé felmerül a falubeliek között, ameddig az emlékezet visszanyúlik, az elmúlt 50 évre vonatkozóan minden dolgotokat elsorolják, és az alapján ítélik meg a gyerekedeit is.


Te pedig "izgalmas" életet éltél, tehát ez örökké közszájon fog forogni. Mondom, attól, hogy ő ezt a fejedhez vágja, a többi is ugyanezt gondolja, csak megjátsszák magukat előtted, mert ők nem akarnak veled veszekedni, ez a nő meg annyira gyűlöl téged, hogy felvállalja a veszekedést. Attól, hogy úgy tesznek, mintha elismernék a változásodat, mindegyik mindenre tételesen emlékszik, és meg is beszélik egymás közt, hidd el. Az emberek mindig ilyenek voltak és lesznek is. Senkit nem érdekel, milyen nehézséged volt, mi miatt volt az életed fiatalon, amilyen, csak az a lényeg, hogy miket tettél.


Szóval vagy elviseled hogy a falu száján vagy a múltad miatt, vagy elköltözöl egy olyan helyre, ahol ezekről senki nem tud, és magad mögött hagyhatod a dolgot.


Nem bántani akarlak ezzel, ezek a dolgok így működnek.

2016. okt. 30. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 A kérdező kommentje:
Mindenki tudja, hogy milyen voltam, és igen, pletykálnak is sokan a hátam mögött. Sőt van, aki a szüleimet is megszólja a mai napig is, (amiért már szóltam egypár személynek, hogy be lehet fejezni). De szerintem nincs joga neki engem megalázni mások, főleg idegenek előtt. Olyanok előtt, akik nem ismernek engem. A véleményét tartsa meg magának. Elhiszem, hogy neki rossz, meg hogy bűnt követtem el, mert ez nem nevezhető hibának, de akkor se a múltban kéne élni.
2016. okt. 30. 13:02
 20/24 anonim ***** válasza:
Tönkretetted neki az előző párkapcsolatát. Könnyű azt mondani, hogy nem a múltban kéne élni. Érdekes, ha téged értek volna sérelmek, most te ugyanúgy haragudnál rá. És miért? Azért mert nem annyira könnyű elfelejteni a múltat! Persze az, hogy te lefeküdtél a férjével, az a férje hibája is volt, nem csak a tiéd. A mai napig nem értem, mi az a kényszer, ami rávesz valakit arra, hogy több különböző emberrel feküdjön le, amikor már van stabil párkapcsolata.
2016. nov. 11. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!