Társasági élet. Annak lehetne ezt nevezni? Egyáltalán élet ez?

(ez hosszú lesz)

Amikor 9. osztályos lettem, megfogadtam, hogy egy másik énemet mutatom mindenkinek, mert már nagyon meguntam, hogy el vagyok nyomva és visszahúzódó vagyok.. Ez pont visszafele sült el, full fiú osztályba kerültem (infó) és az osztályból ismét csak pár emberrel ismerkedtem meg jobban mint ahogy azt azelőtt is tettem.. és pont a többi visszahúzódó sráccal..(nem azt jelenti, hogy nem ismerkedtem a többiekkel, csak ezzel a pár sráccal jobban el tudtam beszélgetni). A régi osztálytársaimmal nem tartottuk a kapcsolatot, csak pár jobb baráttal. Nem elég, hogy nem jött össze az, hogy változtassak, de még a legjobb barátommal se beszéltünk (később rájöttem hogy az nem volt legjobb barátság, pedig 24/7 együtt lógtunk és marhultunk). Na szóval teltek a hónapok, egyre inkább húzott a számítógép, mivel az újdonsült haverokkal lehetett gépen kockulni. Addig addig, hogy észrevettem, hogy a szemem romlott, de nagy mértékben.(vajon miért? na vajon..) Szóval ez ment így körülbelül 2 évig. Ez a 2 év hamar elszaladt és körülbelül mindig a gép előtt ültem. Amikor elkezdődött a 11. osztály, arra lettem figyelmes, hogy nem látom a táblán az írást (pedig az első padban ültem), csak ha hunyorítok vagy babrálok kicsit a szememmel. Sajnos féltem elmondani anyumnak, hogy nem látok jól(ő előre megmondta nekem, hogy nem lesz jó vége, de hát persze akkor csak bólogattam), így elszenvedtem további két évet, úgy hogy nem látok jó formán. Még Portugáliába is úgy utaztam, hogy nem láttam azt a szép helyet. Lassan eljött az idő, hogy vége a középsulinak. Nos egész 4 éven keresztül pár emberrel ismerkedtem, de most iskola után mindenki szóródik szét, mennek ki külföldre, még én is de majd később. Szóval itthon maradtam az unoka testvéremmel,és a volt legjobb barátommal, a kettő közül csak az egyikkel beszélek napi szinten és nagyon ritkán megyek el valahova ha hív. Na szóval így állok most, nincsenek ismerőseim, kétségbe vagyok esve, hogy mi lesz így velem, mert nagyon jól érzem magam ismerősök körében. Itt jön közbe egy másik probléma, hogy visszahúzódó vagyok, nehezen ismerkedek, és úgy érzem, az emberek meg se akarnak ismerni, nem érdeklődnek se semmi. Az utóbbi időben volt szerencsém az uncsimnak a barátait megismerni, egytől egyig jófejek. Velük egyszer voltam el egyet bulizni nagyon jól éreztem magam, de úgy érzem, hogy ez csak egyszeri alkalom volt. A másik amiről még nem beszéltem, hogy még sosem volt barátnőm, még csak lány ismerősöm se!! Nem tudom, hogy kell közeledni feléjük. Akármikor elmegyek egy buliba, megfogadom, hogy most lépek mert nem akarok egy puha*khm* lenni, de valahogy mindig úgy jön össze ahogy nem kéne. (szóval sehogy) Nem megy az ismerkedés és kész! Igy áll a szénám most. Jelenleg az e heti bulizásnak vége, űr van bennem és ismét nem jött össze, hogy meg ismerjek valakit. Most pedig ülök vissza a régi kerék vágásba, egész nap gép és rontom tovább a szemem. (felvetül a kérdés, hogy miért nem dolgozok, nos hát azért mert nemsoká ha minden jól megy akkor utazok el. Ekkor meg hát elgondolkodok hogy kint még ilyen se lesz 0 ismerőssel, csak én leszek meg a munka, és a fénykorszakom így lejár és nem csináltam semmit..)Tiszteletem, aki elolvasta egészen idáig, úgy éreztem, hogy muszáj megosztanom ezt másokkal is. Biztosan vannak még ebben a cipőben, kitartást nekik! Egyébként 18 éves vagyok, januárban töltöm a 19-et, kinézetem átlagos (szerintem) bár nem tudom mennyire számít ez az ismerkedésben.