Hogyan adjam ezt valaki tudtára?
Figyelt kérdés
sokszor van, hogy szóba kerül apám, és elkerülhetetlen, hogy elmondjam, hogy ő meghalt 3 éve már. de már nagyon unom azt, hogy akárkinek mondom, rögtön elkezd sajnálkozni. hogyan tudnám ezt úgy elmondani, hogy azzal együtt az is lejöjjön az illetőnek, hogy én nem gyászolok nagyon, vagy ilyesmi, és nem kell utána fél óráig tök idétlenül jelen lennie?
a válaszokat előre is köszi szépen:) 18/F
2014. aug. 19. 09:33
1/5 anonim válasza:
azt mondd, hogy felarva vagy. ha nem mondod ki ugy, hogy "meghalt az apukam 3 eve", nem annyira kepzelik a helyedbe magukat.
2/5 anonim válasza:
A meghalt az olyan, mintha most halt volna meg.
Mondd úgy, hogy már nem él!
3/5 anonim válasza:
Vagy inkább úgy, hogy csak az anyukád él. Vagy akár azt, hogy anyukáddal élsz.
4/5 A kérdező kommentje:
igen, de mondjuk volt olyan, hogy kérdezték, mit dolgozik apukám, és mondtam nekik, hogy már nem él, és megint a már fent említett probléma jött elő. aztán volt olyan hogy csak annyit mondtam hogy kamionsofőr volt, és akkor jötta visszakérdezés, hogy miért csak volt, és innentől kezdve megint ismeritek
2014. aug. 19. 10:22
5/5 anonim válasza:
én pont ezért nem mondom senkinek, hogy már elhunyt az anyám, csak akiben megbízok. útálom ha sajnálnak engem
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!