Szerintetek megszakítsak vele a kapcsolatot vagy küzdjek még?

Van egy unokatestvérem, aki magányos. Nincsenek barátai, kb. csak én vagyok neki, meg még egy ember, aki több mint 100 km-re lakik tőle, de inkább csak így a neten ismeri, meg párszor élőbe is találkoztak, de kb ennyi. Soha se számíthatnra rá, ha valami baj lenne, ellenben velem.

De én ezt már nem bírom tovább csinálni...

Lusta, igénytelen, túlsúlyos. Az anyja-apja se teljesen komplett. Lekezelő és bunkó az egyik, a másik meg pszichiátriai beteg...

Millió tanácsot és lelki fröccsöt adtam már az unokatestvéremnek, de mindig csak a kifogások...

Semmi kedvem már vele lenni, mert mindig valami baja van...

Vagy az a bizonyos ember, aki több mint 100 km-re lakik és ezer évig fejtegeti az ő életét, hogy mit miért csinálhat, mert nincsen jobb dolga, vagy az a baja, hogy ne siessek az utcán, amikor normális tempóba megyek, de a túlsúlya miatt nem tudok olyan lassan menni vele...

Nem tudok miért vele lenni. Sajnálatból nem akarok, de azt se akarom, hogy tönkre menjen ő, mert szeretem, még is csak az unokatestvérem.

Nem tudom, hogy már mit csináljak. Évek óta nincs munkája, otthon ül a gép előtt, de nem lehetek mindig vele, mint valaki kisgyerekkel... nekem is van életem, párkapcsolatom, munkám.

Én is nagyon nehéz körülmények között nőttem fel, és lelkileg meg idegileg fáradt vagyok, nem kell, hogy még az ő problémáit is pátyolgassam, mert kb. ezt csinálom évek óta... Én nem tudok lépni helyette...

Mindig mondja, hogy nincs pénze és ezért se tud sehová se menni, de azért nagyon tudja mondani, hogy hogyan kéne a lakást modernizálni...

Szerintetek mi tévő legyek?

Hagyjam ott őt, hátha észre veszi magát (vagy lehet jobban összeomlik...) vagy húzza le a a kedvemet az, hogy ha vele vagyok és sokszor fáraszt a hülyeségeivel, és tartsak ki mellette míg teljesen össze szedi magát? (ha össze szedi... mert mindig a kifogások...)

Köszönöm a segítséget, és köszönöm, hogy ezt elolvastad!