Mit jelent kilépni a komfort zónánkból?

Hát, szerintem meg nem lett volna neki kényelmesebb a gazdasági szakon maradnia. Én tökéletesen megértem, mit akar mondani a kérdező, és én is valahogy így érzem. Azt érzem, ha nem azt csinálom, ami mások szemében siker, akkor nyaggatnak, hogy csináljam már. Én érzem a határaim és hogy milyen tevékenységnek mikor jön el az ideje. Akárhányszor elkezdtem valamit, ami mások szerint sikeresebbé tesz, mindig abbahagytam, mert csak mások kedvéért csináltam, megfelelési kényszerből. Például a sporttal így vagyok. Három éve csak tervezgetem, hogy sportolni fogok, és mások is b.*zogattak vele, de tudjátok, mit? Most jött el az ideje, elkezdtem heti 1 órát modern jazztáncolni meg kondizni heti 3-szor 1-1,5 órát. Most fizika szakra járok, előtte villamosmérnökire jártam. És szerintem is ez egy baromság, hogy "kilépni a komfortzónámból". Tudjátok mikor kellett kilépnem? Amikor 20 éven át a paranoid skizofrén anyámat hallgattam, meg az orvos apám 10 évig szexuálisan zaklatott és megmondta, hogy milyen lusta semmirekellő vagyok, meg hogy ne menjek fizika szakra, mert nincs meg az alapom.

Egyébként meg minden sikeremet nem úgy értem el, hogy "kiléptem a komfortzónámból", hanem úgy, hogy a komfortzónámat megváltoztattam, de csak olyan ütemben, ahogy én jónak éreztem. Én is voltam depressziós elég sok éven át, meg is akartam halni...és azt, hogy ki tudtam jönni belőle, elsősorban magamnak köszönhetem (nem is a pszichiátereknek). Szóval én azt mondom, hogy egy életképes ember (márpedig amíg élsz, addig biztosan az vagy) képes eldönteni, hogy mi éri meg neki és mi nem. Szerintem semmit sem éri meg csinálni azért, mert mások szemében akkor lennél sikeres. Kapják be. A te életed, a te érzéseid, és te érzed, hogy milyen ütemben vagy képes fejlődni és milyen irányba. Hallgass a szívedre, de ne is add fel. Nekem ez a stratégiám, és mondhatom, rengeteget fejlődtem. Az, hogy magamra hallgattam elsősorban, segített rájönnöm, hogy kik azok az emberek, akiket nem is érdeklek, csak a szeretetet vártam tőlük, ezért ragaszkodtam a társaságukhoz. És azáltal, hogy képes voltam véget vetni a rossz kapcsolataimnak, már nem kell olyan emberek véleményén gondolkodjak, akik lenéznek vagy hülyének néznek.

Pl. engem a volt barátom folyton erőltetett arra, hogy Amway-ezzek, mert akkor leszek sikeres. Amíg vele voltam, mindvégig próbáltam megérteni az álláspontját, hogy miért is lenne jó nekem ez a hálózatépítés dolog. Aztán láttam, hogy számomra nem az a közeg, ami követendő, akármilyen "sikeresek" és "komfortzóna-átlépők" is. Úgy látom, ritka képesség, de mivel két pszichopata (a szüleim) nyomorgatott 20 évig az elvárásaival, megtanultam megkülönböztetni, hogy mi az, amit én akarok, és mi az, amit csak rám akarnak erőltetni. Még manapság is sokszor kiakadok azon, hogy az emberek azt várják, hogy mérlegelés nélkül, egyből nyeljem be az elvárásaikat. És ez azért idegesít, mert tudom, hogy én leszek nekik a furcsa. És ez ugyan nem komfortos, hogy kitartsak az elhatározásaim mellett, de az még kevésbé lenne komfortos, ha hagynom kéne magam elnyomni. Akárhány nagy tudós életét megnéztem, egyik sem sikermániás volt, hanem elhivatott. Nem léptek ki egyáltalán a komfortzónájukból, hanem maga a kutatás és a tudomány művelése volt a komfortzónájuk legnagyobb része! Én azt mondom, inkább legyél szenvedélyes és elhivatott valami iránt (biztos van olyan, ami érdekel és szórakoztat), mint hogy egész nap a társadalom elvárásai között kutass, hogy melyiktől is nem hánynád ki a beled.

Sok sikert!

23/N