Volt olyan, hogy úgy érzetétek, hogy nem érdekeltek senkit, vagy azt gondoltátok, hogy tesz rátok magasról valaki, aztán kiderült, hogy mégis érdeklődtek utánad, csak te nem tudtál róla?

Már hogyne tudna.

Én erre azt mondom neked, hogy aki nincs benne a telefonodban vagy akinek te nem vagy benne az nem is számít.

A fészbuk egy faaszság...

Csak arra jó, hogy kifigyeljenek, meg hogy tanulmányt lehessen készíteni az életviteledről.

volt olyan.bár nekem szerelem témában

és ne is menj vissza,mert aki csak ott tud veled beszélgetni,és amúgy meg találkozhatnátok,mert mittudomén 3 háztömbnyire lakik,az meg nem normális

Persze ez alap dolog. Manapság az emberek elhanyagoltság érzésük van több okból kifolyólag is. Az egyik talán pont az internet. Egy olyan faj egyedei vagyunk, aki nem mindig képesek az élvezetek elkerüléséhez (hát ez azért valószínűleg sok fajban így van egy bizonyos mértékig :) ) Az ember elméletileg társas lény. A társak (akár látszólagos) törődése boldogságérzetet kelt. Ha már ez igaz, akkor a legtöbben arra koncentrálunk (sajnos helytelenül) hogy minél több társat szerezzünk magunknak. E mögött az állhat, hogy a kevesebb számú, de biztos támogatást nyújtó társak elfoglaltak lehetnek egyszerre, így adott esetben nem tudunk általuk boldogságot generálni. Ráadásul kis számuk azt a veszélyt is hordozza, hogy egy kettő eltűnésével az egész rendszer összeomolhat. A nagyobb mennyiségű társ lényegesen többször érhető el, s már tömegük nagysága is jól mutat, mindig van kihez "fordulni". Erre jó péda amikor bejött a facebook akkor hirtelen mindenkinek 1000+ kapcsolata volt.

Ezt az igényt nagyon jól használják ki a közösségi honlapok (olcsóak, nagyon gyorsak, egyszerre több emberrel is lehet beszélni, és sokaknak ez tűnik ma már az egyetlen útnak, hogy elérjenek valakit). Az egész kommunikáció úgy felgyorsult, hogy az emberek rászoktak a változatos partnerekkel való sűrű chat-ekre. Ennek eredményeként sokakban tudat alatt is a népszerűség érzete támad. Ami jól esik, és ez az amiről nehéz leállni. Ha ez a kör megszűnik, akkor csak üresség marad, ami miatt jönnek ezek a gondolatok, csökken az önérzet az önérzékelés. Pedig lehet, hogy a vonal másik végén ülő egy nagyon nehéz korszakon megy át, csak nem akarja, vagy nem tudja megosztani.

Ezzel az egésszel, csak azt akartam mondani, hogy ha egy kicsit lejjebb szokunk a folyamatos chat-elésekről nem jönnek elő ezek a gondolatok, mert az egész élvezet/törődés igény alacsonyabb fordulatszámon fog menni. Remélem valami értelmeset szóltam hozzá :)

Te mondhatni rájöttél valami olyanra, amire az emberek többsége nem. Sőt te ki is mertél lépni belőle, amihez nem kis bátorság kellett. Részedről, vagy elfogadod, hogy nem vagy a társaság része, és egy idő után megszokod a kevesebb, de minőségi érdeklődést irányodba, vagy jelezheted valahogy azok felé, akiktől törődést igényelsz, hogy hol lehet téged elérni. Esetleg vissza is léphetsz az Fbookra és minden folytatódhat tovább.

Ha nem haragszol elmesélem az én tapasztalatomat ebben a témában. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy valóban úgy is lehet, ahogy az előttem szóló mondta. Ha valaki keres (feltéve, ha korábban nem úgy volt, hogy mindig csak ők írtak rád és fordítva szinte sose) és van kellő kreativitása akkor meg tud találni. Nem FB, egy másik közösségi oldal, ahol idegen nyelven lehet levelezőtársakat szerezni. Találkoztam egy nagyon nagy arccal. Évekig leveleztünk, majd eltűnt, hirtelen, törölte magát és ennyi. Én ebbe nem törődtem bele, fél évembe és sok erőfeszítésembe telt, hogy ráakadjak a címére, majd küldtem neki egy levelet postán, és az óta beszélünk megint :) . Ez a személy Finnországban lakik.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindenkinek ilyen mániákusan kellene keresni a barátait. Sokak elfogadják, hogy eltűntél, rossz nekik, de ehhez hasonló helyzetekben, az emberekben gyakran előkerül a 'mind egyedül halunk meg" szindróma, hogy elfedjék az űrt, amit egy adott illető hiánya kelt. Ezen túl szörnyű, de sajnos az is lehet, hogy valóban nem érdekled őket igazán...