INTJ vagyok, és frusztrál a társasélet, pedig nem tartom magamat aszociálisnak. INTJ "kollégák", hogyan élitek meg és hogyan kezelitek az ilyen helyzeteket?

Komolyan a hajamat tépem.

Tudjuk, hogy az INTJ alkatúaknak talán a legnehezebb

a.) társaságban elfogadtatni magukat,

b.) megfelelő beszélgetőpartnereket találni,

de már kezd elegem lenni. Eszembe sem jutna különcködni, de egyszerűen fogalmam sincs, mit kezdjek például akkor, ha buli van nálunk, vagy ha társaságba megyünk kedvesemmel.

Rengeteg téma van, amelyek érdekelnek, de ezek többsége általában nem tart számot az emberek érdeklődésére. A bulikon megszokott bájcsevegés meg idétlenkedés rendszerint betegre untat, és ettől tényleg nagyon antiszocnak meg unalmasnak tűnhetek. Holott, ha találok közös témát másokkal, akkor képes vagyok felvillanyozódni és rögtön közlékeny meg érdeklődő leszek.

A kérdés másik része, amelytől a frász töröget: MINŐSÉGI és nem MENNYISÉGI kapcsolattartásra törekszek. Tehát ha csak 2...3 ember van körülöttem, akkor könnyebben oldódok, de ha "óriási, fantasztikus bulit csapunk" és megjelenik nyolc-tíz vendég, akkor nem tudok mit kezdeni a helyzettel, meg a felületes bájcsevegéssel. És, úgy érzem, hogy ha feldobnám bármelyik kedvenc témámat - akár asztrofizika, akár genetika, akár kriminalisztika vagy kriminológia, akár mélylélektan - akkor enyhén szólva is egoista vagy különc lennék.

A harmadik problémám az, hogy szeretek ugyan jókat röhögni, de a számomra nem ugyanaz vicces, mint az emberek többségének. Szeretem például a jó paródiákat, meg azokat a vicceket, amelyek annyira rosszak, hogy az már jó - de a beintésre-röhögős stand-up komédiákat, vagy az Activity játékot például nem találom szórakoztatónak. Ez kívülről úgy nézhet ki, mintha egyáltalán nem lenne humorérzékem. Holott.

Az egész helyzet azért frusztrál, mert nem szánt szándékkal különcködök, nem direkt állítom be magamat valami hű, de különleges és extrém lényezetként, egyszerűen csak ilyennek sikeredtem. És akármilyen űber-introvertált is vagyok, egy bizonyos szinten azért szeretnék megtanulni szocializálódni; de a sorozatos félreértések meg kínos helyzetek eredményeként erre egyre kevésbé vagyok motiválva. És erre túl jó önigazolást ad az, hogy "mert INTJ vagyok" - de ezzel nem "takarózni" kellene.

Érdekelne más INTJ-k - vagy hasonlóak, I*TJ vagy INT* alkatúak - tapasztalata. Ti hogyan élitek meg mindezt? Hogyan tudjátok kezelni az ilyen helyzeteket? Benneteket nem idegesít betegre a gondolat, hogy társaságba kell menni?