INTJ vagyok, és frusztrál a társasélet, pedig nem tartom magamat aszociálisnak. INTJ "kollégák", hogyan élitek meg és hogyan kezelitek az ilyen helyzeteket?
Komolyan a hajamat tépem.
Tudjuk, hogy az INTJ alkatúaknak talán a legnehezebb
a.) társaságban elfogadtatni magukat,
b.) megfelelő beszélgetőpartnereket találni,
de már kezd elegem lenni. Eszembe sem jutna különcködni, de egyszerűen fogalmam sincs, mit kezdjek például akkor, ha buli van nálunk, vagy ha társaságba megyünk kedvesemmel.
Rengeteg téma van, amelyek érdekelnek, de ezek többsége általában nem tart számot az emberek érdeklődésére. A bulikon megszokott bájcsevegés meg idétlenkedés rendszerint betegre untat, és ettől tényleg nagyon antiszocnak meg unalmasnak tűnhetek. Holott, ha találok közös témát másokkal, akkor képes vagyok felvillanyozódni és rögtön közlékeny meg érdeklődő leszek.
A kérdés másik része, amelytől a frász töröget: MINŐSÉGI és nem MENNYISÉGI kapcsolattartásra törekszek. Tehát ha csak 2...3 ember van körülöttem, akkor könnyebben oldódok, de ha "óriási, fantasztikus bulit csapunk" és megjelenik nyolc-tíz vendég, akkor nem tudok mit kezdeni a helyzettel, meg a felületes bájcsevegéssel. És, úgy érzem, hogy ha feldobnám bármelyik kedvenc témámat - akár asztrofizika, akár genetika, akár kriminalisztika vagy kriminológia, akár mélylélektan - akkor enyhén szólva is egoista vagy különc lennék.
A harmadik problémám az, hogy szeretek ugyan jókat röhögni, de a számomra nem ugyanaz vicces, mint az emberek többségének. Szeretem például a jó paródiákat, meg azokat a vicceket, amelyek annyira rosszak, hogy az már jó - de a beintésre-röhögős stand-up komédiákat, vagy az Activity játékot például nem találom szórakoztatónak. Ez kívülről úgy nézhet ki, mintha egyáltalán nem lenne humorérzékem. Holott.
Az egész helyzet azért frusztrál, mert nem szánt szándékkal különcködök, nem direkt állítom be magamat valami hű, de különleges és extrém lényezetként, egyszerűen csak ilyennek sikeredtem. És akármilyen űber-introvertált is vagyok, egy bizonyos szinten azért szeretnék megtanulni szocializálódni; de a sorozatos félreértések meg kínos helyzetek eredményeként erre egyre kevésbé vagyok motiválva. És erre túl jó önigazolást ad az, hogy "mert INTJ vagyok" - de ezzel nem "takarózni" kellene.
Érdekelne más INTJ-k - vagy hasonlóak, I*TJ vagy INT* alkatúak - tapasztalata. Ti hogyan élitek meg mindezt? Hogyan tudjátok kezelni az ilyen helyzeteket? Benneteket nem idegesít betegre a gondolat, hogy társaságba kell menni?
válasza:Én INFP vagyok, de hasonló gondom van..
Tehát a semmiről nem szeretek beszélni, és inkább olyan emberekkel beszélek, akiket ismerek, és egy hullámhosszon vagyunk... de akiket ismerek, és kijövök velük.
Én úgy kezeltem, hogy... hogy is? hmmm.. olvastam testbeszédes könyveket, meg amikor mondjuk parti lenne ismeretlen emberekkel, akkor bedobok random dolgokat.. pl hogy szerintük mi a élet értelme, meg ilyen mélyebb kérdéseket, és egyből látszik hogy kiből lehet "normális" beszélgetőtárs.. ha meg egyik témám sem jön be, akkor hagyom a többieket érvényesülni ,ha tudok beszállok.
De érdekes csak azt is figyelni, hogy a testük milyen tartást vesz fel... a testbeszédük milyen.. ha nem is figyelsz a témára, ez tök jó... :D
válasza:Mik ezek a rövidítések?
Leírná valaki?
válasza:Kettes, ezen az oldalon nézz körül, itt le van írva minden :)
válasza: válasza:Nem kell nekik megfelelni. Ők se próbálnak a te kedvedre tenni. Legyél velük zavarbaejtően őszinte, de ne köss mindent az orrukra. Akkor tisztelni fognak.
Semmi probléma nincs azzal, hogy nem igényled a nagy baráti kört, bár néha jól jöhetnek a kapcsolatok. A társas eseményekre képes vagy te is felkészülni: gyakorolj egyszerű párbeszédeket, mintha idegen nyelvet tanulnál. Legyél mindig naprakész magaddal és a világgal kapcsolatban, tudd, mik a hírek. Nem kell olyan beszélgetésekhez hozzászólnod, ami nem érdekel, de ha eszedbe jut valami, akkor ne tartsd magadban. Ugyanannyira fogja érdekelni őket a te történeted, mint mindenki másé.
Az is fontos, hogy eleget tudjanak rólad, különben nem tudnak hová tenni, és inkább beskatulyáznak vagy pletykálni kezdenek.
Nem kell mindig bulikra járkálni, mehetsz helyette kiállításmegnyitóra, tudományos konferenciára, ahol jó eséllyel hasonló érdeklődésű embereket találsz.
Volt egyébként egy könyv, talán "Sikerkalauz" a címe. Afféle útmutató az emberekhez. Elolvashatod, bár javarészt arról szól, hogy hogyan hízelegj, hogy végül elnyerd a bizalmukat. Ezeket csak azért írom le, mert nyilvánvalóan szenvedsz ebben a helyzetben. Ha jól éreznéd magad, akkor nem tennél fel kérdést a témában. Nem is csoda egyébként, hogy rosszul éled meg, hiszen az ember társas lény, bármennyire is INTJ...
válasza:INTJ vagyok, engem nem érdekel a társasági élet, és nem zavar hogy nem én vagyok a társaság közepe. Más dolgokban viszont a legjobb vagyok, nekem elég ezt tudnom.
De ha téged zavar, akkor sok gyakorlással és előre felkészüléssel lehet változtatni a személyiségen, vagy legalábbis a külsőségeken - egy INTJ tudja ezt. :) De nem biztos, hogy érdemes magadra kényszeríteni olyasmit, amit nem akarsz és nem élvezel.
Köszönöm mindenkinek a válaszokat!
II. Dartheon, megvilágítottál valami nagyon fontosat. Úgy néz ki, az a problémám, hogy a testbeszédesdihez annyira nem értek; talán jobban kellene figyelnem az emberek metakommunikációját.
Beszélni elkezdeni, témákat feldobni általában rendkívül nehezen szoktam. Ezen kéne dolgoznom, nagyon jó, hogy segítettél erre rávezetni!
# 5/6 20:52 -es hozzászóló: igen, általában őszinte szoktam lenni, zavarbaejtően. Aztán ettől durvának vagy nyersnek tartanak, a tisztelet nem mindig jön össze.
Az idegen nyelv hasonlata NAGYON tetszik! Tényleg így lehet felfogni.
A pletykázás meg skatulyázás rendszeres probléma nálam (erősen úgy tűnik, hogy tapasztalatból beszélsz, vagy nem?)
Igen, buliba csak végszükség esetén megyek (vagy ha kedvesem kitalálja, hogy szocializálódni akar, akkor nem fogom elzavarni itthonról a vendégeket :) bár ha mehetnékje van, akkor inkább itthon maradok programozni), kiállítás-megnyitók jobban fekszenek nekem, ez igaz.
Ja, a legintrovertáltabb embernek is igénye van valamilyen szintű szocializációra - ha mégsincsen, azt szkizoid vagy szkizotip személyiségzavarnak szokás tekinteni.
#6/6, 20:55-ös hozzászóló: rendszerint engem sem zavar, mert én is tudom, hogy van, amiben jobb vagyok, mint a szocializációban. Ez nekem is önbizalmat ad, viszont VALAMIT mégiscsak tenni kell azért, hogy a hosszú, kimerítő szociális helyzeteket kezeljem valamiképpen.
Igen, kemény önneveléssel lehet változtatni, meg imázst kiépíteni, meg sok minden mást is. Nekem ez elég kimerítőnek tűnik, meg néha nem tudom, hogy a "szociábilis" emberek nyelvén egyik vagy másik dolog mit jelent.
válasza: válasza:Én is INTJ vagyok :)
Nehezen találom meg én is a közös hangot egy emberrel. De ha megvan, akkor az eléggé jól meg. Komoly témák (biológia, kutatások, gyógyszerészet) jönnek elő. Általában csak reál, és nem áltudományos humán tantárgyak.
Szerintem nincs ezzel gond. Vagyis nekem nincs. Elfogadom azt, hogy minőségi társakra törekszem, és azt is, hogy nehezen oldódom fel. Nekem az I-re, ami az introvertált jellem, közel 100%-os értékek jönnek ki.
De viszont ha el akarok érni valamit, akkor kis időre ugyan, de tudok szocializálódni. Viszont nem érzem jól magam így huzamosabban.
A családom környezetét sem birom ki rendesen. Most fejeztem be egy matematilai számolást. Két óráig dolgoztam vele. De tudom, hogy ez jellemez engem.
Nem kell megváltoznod, mert akkor abból komoly gondjaid lehetnek. Próbáltam már heterová válni, de nem érte meg több okból. Ugyan ez nem a személyiség elsőszámú jellemzője, hanem többedleges szerintem, de valahogy mégis ide tartozik.
18F
Hú, HALÁL örülök, engem is a természettudomány - főként élő természet, biológia, biokémia, genetika - érdekel. Mivel foglalkozol ezen belül pontosan?
(Persze programozás, *nix, szervetlen kémia, asztrofizika is jöhet, meg külföldi nyelvek is jöhetnek, nem fogok hisztizve és visítva kirohanni, ha valaki erre zendít rá! :))
"Áltudományos" humán cuccokról azt tudom mondani: egy bizonyos szintig engem is érdekel az irodalom, művészetek meg spiritualitás, de nem úgy, hogy hiszek benne, vagy ettől remélnék személyiségpótlékot. Mindenesetre betegre idegesít, ha "még mindig ez a legértelmesebb, amiről dumálni tudok az emberekkel"!
Én is úgy érzem, hogy nem kell megváltoznom, inkább csak elfogadnom, hogy az emberek 98%-a nem úgy működik, ahogyan csekély és érdemtelen személyem.
Jelenleg a csúcspontján van nálunk a bulihangulat, a többség már tökrészeg és valami bárgyú tuci-tuci zenét hallgatnak, értelmesen meg senkivel nem lehet dumálni senkivel. Ez deprimál. Ittam egy kis vodkát meg sört, de a közelében sem vagyok a berúgásnak - és így: a többséghez való alkalmazkodásnak sem. Most mit csináljak, hogy ne tűnjek sem bunkónak, sem unalmasnak?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!