Hogy lehet olyan tudattal rendszeresen smalltalkolni sokakkal, hogy az emberek nagy része kétszínű?

Valakinek erre van szükséglete. Ilyen személyiségtípus. Kell a pofázás neki, akkor is, ha felszínes. Sőt, még jobban os értékeli.

Alapvetően az agy jutalmazási rendszeréhez van köze úgy általában véve az extrovertáltságnak: sokkal gyengébb, így folyamatos ingerre van szüksége az ilyen nagyon extrovertált embereknek. Folyamatosan vadásszák az élvezeteket, különben depisek lesznek.

Nyilván vannak fokozatai ezeknek is, mindenki kicsit más... stb...

"olyan tudattal (...) hogy az emberek nagy része kétszínű?"

Szerintem ez a kétszínűség dolog általánosan túl van drámázva. Egyrészt ritkán gonosz számítás, inkább gyávaság és szűklátókörűség. Régen én is dühöngtem, hogy milyen kétszínűek az emberek, míg rá nem jöttem, hogy én is. Nem értjük egymást, de ítélkezni szeretünk, konfrontálódni meg nem.

Másrészt a következmények is sokkal elenyészőbbek. Régen én is irtóztam, hogy valaki jól kibeszél a hátam mögött. De igazából érted: neki van rólam egy negatív véleménye, joga van hozzá, nem? Ettől nekem nem kell rosszul éreznem magam. Mármint persze rosszul érzem magam én is, de racionálisan nézve jelentéktelen.

Baj abból lehet, ha érzékeny dolgot árulsz el magadról, ő meg visszaél vele. De olyat meg úgysem mondasz olyannak, akiben nem bízol. A legtutibb smalltalk tipp, ha kérdezel. Ő örül, hogy érdeklődnek iránta, te adsz magadon semmilyen felületet, őt meg jobban megismered, és könnyebben el tudod dönteni, megbízható-e.

Nekem az igazi bajom a smalltalkolással a felszínesség, mert pont nem merünk semmit elárulni magunkról, és záporoznak a közhelyek.