Tényleg sajnálni kellene azokat, akiket kiközösítenek a többiek?
Általában azt is ki szokták közötsíteni aki más, mint az átlag vagy más, mint a többi ember. Ez pedig nem feltétlen jellem függő.
"Általában senkit nem szokott a közösség csak úgy ok nélkül kivetni magából."
Persze, hogy nem. Elvégre a rasszizmus sem létezik, csak kitalálták az emberek. Ugye?
Amit itt most csinálsz az lényegében áldozathibáztatás. Nem minden esetben büdös, jellemtelen gonosz ember az akit kiközösítenek.
Nagyon nincs igazad kérdező.
Sokszor bőven elég, ha valaki kicsit más vagy visszahuzodobb, mint a többiek.
Ja, és pont nem az általad említett típust szokták kikozositeni. Nekik mindig szokott lenni "rajongó táboruk"
Ez áldozathibáztatás és nem, nem mindenki ilyen akit kiközösítenek. Engem suliban azért közösítettek ki, mert nem akartam velük drogozni/qurvulni, r.bancos cuccokat hordani, félénk voltam, a tanulással foglalkoztam. Ahogy felsőoktatásba, illetve munkába kerültem, ez megváltozott, lettek barátaim, már nem közösít ki senki. Egyébként iskolásként is voltak barátaim, csak szakkörökből, más osztályokból.
Nem kell mindenáron beilleszkefni lehet, hogy az adott embercsoport vállalhatatlan.
Az olyanok, akik áldozathibáztatók. Mint te. :D
Azon nem kell csodálkozni, hogyha valaki megbízhatatlan, álszent, gonosz szar alak és miután kiismeri az adott társaság inkább nem kérnek belőle többet és "kiközösítik" vagy szimplán elkerülik és nem hívják meg sehova..
Egyébként nagyon egyszerű. Ha intelligensebb vagy és nem egy tucat ember aki követi a sok hülye trendet akkor már különc vagy és lesznek akik kiközösítenek. Nem hiszem, hogy ezt olyan nehéz megérteni. Ne csak végletekben gondolkozz, hogy aki ki van közösítve az biztosan tett is érte.
Egyébként ha valakit sok egymástól független társaság közösít ki, ott valószínűleg vanak szociális problémák és nem tud az illető barátkozni vagy nem egy társasági ember, esetleg nagyon csendes. Ezekből sem egyből az kövtkezik amiről te beszélsz, hogy ő a hibás és büdös meg társai..
#1 voltam.
Van, akit kiközösítenek, mert az erősebbek mindenféle h*eséggel telibeszélik a többit a másikról, míg az a szerencsés meg meg sem szólal, nem mond véleményt/ellenvéleményt a dologról. Aztán meg aki a h*eségeit nyomatja, éli az életét vígan.
Na ez a fajta kiközösítés milyen már...?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!