Mit gondoltok az olyan emberekről, akik kb azt is kiposztolják a közösségi médiára, hogy mikor mennek wc-zni?

Az ismerőseim közt ennek már 5 éve vége, már alig 1-1 ember csinál ilyet.

De azt veszem észre h aki csinálja is azok a 60 körüli feletti korosztály

Magányosak, vagy alacsony az önértékelésük - a közösségi médiától várják a társaságot, és a megbecsülést.

Inkább sajnálom őket, mint irigyelném.

Jól teszi...? Néha amikor besokallok gyk-n a sok ostoba, elmebeteg véleménytől, átlépek facebookra hogy lássam, hogy volt osztálytársam gimiből akit 12 éve nem láttam, milyen új kávézót talált az ország másik pontján. Megtisztitja a lelkemet.

Manapság mindenki netezik, az életünk jelentős része a neten történik. Már messze nem az van mint 15-20 éve, hogy a netezés kockulásnak volt tartva, és furcsa volt ha napi fél óránál többet neteztél. Akkoriban még tényleg fura volt hogy valaki megosztott magáról mindent, hiszen ritka volt ilyen szinten használni a netet.

Manapság meg az emberek egy része megoszt magáról képeket a saját oldalán, egy másik része gyk-n/redditen próbálja osztani az észt név és arc nélkül, megint másik része discordon, vagy valami hasonló chatoldalon tölti az ideje nagy részét, meg persze ott a tiktok és a youtube is, amiket 0-24 néz midneki.

"Retró" felfogásnak tartom amikor valaki hüledezik a közösségi média megosztásokon. Lépjünk túl rajta.

Magányosak, netről várják a (pozitív) visszajelzéseket, megerősítéseket, vagy esetleg azt, hogy 1-1 kiposztolt tartalom után valaki rájuk írjon, és beszélgetni kezdjenek.

Aztán az is lehet, hogy egyfajta felvágás, vagy közléskényszer.

Nekem is voltak ilyen ismerőseim, de közben kikövettem őket, így nem látom, miket tesznek közzé.

"Másrészt meg teljesen érdektelen, egyáltalán nem érdekel, hogy milyen méretű barackot evett, akkor sem, ha kedvelem az illetőt."

. Ha ez így van, akkor érdektelen az is, hogy barackot evett.

Mégis megteszi, de ezzel magával nincsen bajod.

Talán azért, mert nem azért csináljuk a dolgokat, hogy mások számára mi az érdekes?

Talán nem úgy kellene erre az egészre tekiteni, hogy "mégis hogy van bátorsága feltételezni, hogy ez érdekel engem", vagy hogy "biztosan megerősítésre van szüksége, egy kétségbeesett lélek".