Valaki tud bánni a túl érzékeny emberekkel?

Ilyeneket dicsergetni kell. Általában en megutálkm őket es kikerűlök ilyen embereket le js tiltok.

Kivetel ha kollegák ilyenek. Ott törekedni kell sajnos arra, hogy egyensulyban legyen az önérzetes önbizalomhiányosok kislelke. Be tudnék hányni tőle, de dicseretekkel kedvességekkel pár jó szóval helyre tudnak billenni és hát munkahelyen ez kényszer ha normális légkorben akarsz velük együtt dolgozni.

A magánéletben viszint se perc alatt tiltom törlöm az ilyeneket. Abszolut nincs türelmem görcsös kisebbségi komplexusosakhoz. De igyekszem nem bunkón lezárni velük hanem udvariasan.

Szoval a helyedben en azt nézném kell e az ember az életembe vagy nem. Ha igen akkor próbálnám kezelni a helyzetet, kedvességgel dicsérettel, ha nem, akkor pápá, higyjen amit akar.

Ugyanis ez a tipus nem egyszer, hanem mindenféle szituációban is ilyen folyamat olyan velük mintha tojáshéjon lépdelnél, én meg rühellek másokat erősitgetni pátyolgatni, mások alá rendelni magam csak azért nehogy felboruljon a kisvilága és nehogy elsírja magát.

Az önbizalomhiányosok egy terhet tesznek másokra, hogy mások mindig nyaljanak nekik. Mert csak akkor vannak egyensulyban.

Sokan ezt bírják, én mondjuk nem tartozom közéjük.

Kérdezte is, vagy csak te megjegyezted? Nagyon nem mindegy. Ugyanis itt lép be az empátia.

Mit is kezdjen azzal, hogy neked a másik jobban tetszett? Semmit nem tud vele kezdeni. Ami neked nem tetszik, az a te dolgod. Én inkább a hozzád hasonlóakat építem le. Idestova két éve.

Hogy volt pontosan a beszélgetés, ami kiváltotta ezt?

Volt ilyen barátságom és konkrétan amikor megjelent az egyetemen, már összeszorult a gyomrom, mert úgy féltem vele beszélni. Mindegy mit mondtam, előbb-utóbb sértődés lett a vége.

Sokszor úgy is megsértődött, hogy nem is beszéltem vele aznap.

Emiatt is támogatom a kettes kommentjét. Az egész barátság abból állt, hogy folyamatosan magyaráztam neki, hogy senki sem akar neki rosszat, én sem akarok rosszat és ez nekem folyamatos stressz is volt, mert nem jó amikor megsértesz valakit, pláne ha úgy sértesz meg alakit, hogy nem is áll szándékodban. Aztán egy nap megszakította velem a barátságot és megkönnyebbültem. Tudom, gonoszul hangzik, de leírhatatlanl kellemes az érzés amikor állsz az egyetemen a folyosón és felbukkan ő és nem rémülsz meg hirtelen, hogy jaj feléd közelít és csak meg ne sértsd őt.

Akivel muszáj annak elnézem, és próbálok a végtelenségig türelmes lenni de akinél nem azt inkább hanyagolom és elkerülöm.

sokszor van olyan, hogy kedvesen megjegyzek valamit, de mindent félreértenek, mindenen megsértődnek, azt hiszik ez is csak cseszegetni akar...

És állandóan a semmiért kell bocsánatot kérnem és magyarázkodnom kell neki, hogy mit, hogyan értettem, és ne úgy értse ésatöbbi.

ÉS persze sokszor hiszi azt az ember, hogy marhajó...most akkro egy életre megharagudott rám.

Fúúú nehéz.

Szerintem nem ezzel ment tönkre a kapcsolatod, valszeg ez volt az utolsó csepp a pohárban neki, nem tudhatjuk így a kontextusából kiragadva a dolgokat.

A kérdésedre válaszolva: a túlérzékeny embereket én empátiával kezelem. Nem elnéző vagyok, hanem megértő és őszinte. Véleményem van, de csak akkor mondom el, ha kérdezik! Ha a másik megsértődik az az ő problémája nem az enyém. Persze nem hagyom magára ezzel ha látom hogy megsértődött, azt mondom neki, úgy látom, megbántottalak, akarsz beszélni róla? Ha nem akkor nem, ha igen akkor tisztázható a félreértés illetve ha látom, hogy meddő vita, akkor kiszállok. Nincs értelme ezen rugózni.

Viszont ha neked fáj, hogy a másik megsértődik rád és te ezért haragot, dühöt, igazságtalanságot érzel, azzal neked van dolgod. Önmagaddal. Nem a másikkal. Miért is fáj ez nekem? Tudod, az a bizonyos görbe tükör...

Le lehet dolgozni. Nekem sikerült. Másnak is sikerül, ha ennek mélyére néz.