Hogyan rázzam le ezt a csajt?
1 hete voltam vizsgázni az egyetemen, és ott random elkezdtem beszélgetni egy lánnyal amíg a tanárra vártunk. Megírtuk a vizsgát, és utána hazamentem. Viszont nekem és sok másik embernek rosszul sikerült, ezért ráírtam erre a lányra, hogy megkérdjem neki milyen lett a vizsgája. És csak ez volt a célom.
Viszont azóta folyamatosan írogat, amivel alapvetően nem lenne gond, mert full jókat elbeszélgetünk, de emellett többször is utalt már rá, hogy elhívhatnám valahova. De nekem meg barátnőm van. Valamiért azthittem tudja, hogy kapcsolatban vagyok, de úgylátszik nem.
Hogy adjam a tudtára, hogy ne legyen kínos? Tök sokat beszélgettünk, és neki simán lehet hogy úgy jön át, hogy ez azért volt, mert akarok tőle valamit. Mondjam azt neki, hogy nagyon bírom és szívesen elmegyek vele bárhová, de úgy hogy tudja, hogy nekem van barátnőm. De ez is olyan kínosan hangzik. Vagy csak szimplán beszélgessek vele továnb, és ne hívjam el sehova? És egyszer majd megunja? Az is olyan fura, azt hiszi hogy félek tőle.
Mi lenne szerintetek a jó megoldás?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Valamiért azthittem tudja, hogy kapcsolatban vagyok, de úgylátszik nem."
Akkor talán esetleg mondjuk EL KÉNE mondanod neki, nem? Esetleg talán...😏
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Legyél őszinte, írd le neki hogy nem akarod megbántani de van barátnőd, és nem olyan szándékkal írtál rá. Te sem örülnél ha fordított esetben abban a hitben tartanának téged hogy van esély valamire amikor nyilván nincs.
Ne csinálj úgy tovább mintha akarnál valamit, elég az hogy eddig véletlenül úgy sikerült.
Barátnő mellett meg szerintem semmiképp ne menj vele kettesben sehová, kiveve ha tényleg csak barátkozni akartok mindketten. De szerintem sehogy se lenne jó ez a helyzet úgy hogy barátnőd van.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mondd azt, hogy persze, szervezhettek egy programot, csak előtte megkérdezed még a barátnődet is, hogy mikor lenne jó neki, mert az alapján, amit meséltél neki a beszélgetéseitekről és a barátságotokról, ő is szívesen megismerné.
Aztán, ha nem nyomulni akar rád, hanem ő is csak barátkozna, akkor nem cseszed el a barátkozási lehetőséget, nem hozod hülye helyzetbe azzal a feltételezéssel, hogy hajt rád. Ha viszont tényleg ez a helyzet, akkor veszi a lapot, hogy mennyire nem volt kölcsönös a partnerkénti érdeklődés.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Úristen szegény csaj😭😭😭😭😩😩
Velem is volt így, tök jókat beszélgettem a sráccal a közös baratáti körből, jól elvoltunk meg minden, már tevezgettem, abban állapodtunk meg hogy talalkozunk egy buliban, miko a barátnőjével állított be. Elnézést kért utólag, de jobb ha minel hamarabb tisztazod,
Mond meg neki most, ne szivasd szegény csajt, biztos szégyelni fogja magát.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!