Mi a véleményetek az iskolai bántalmazásokról?

#2 elolvashatom akárhányszor, de ez az első mondat: "Én úgy gondolom egy ilyen helyzetben mindenki hibás."

Nem írsz utána a bántalmazottról, de azt sem írod, hogy ő kivétel lenne.

Egyébként, igen, lehet tenni ellene, tesznek is ellene, de nincs csodaszer a megelőzésre, illetve nincs olyan, ami reális lenne. Szerinted ha a tanár rászól, beír stb. a bántalmazónak, legközelebb nem csinálja? Talán, de messze nem biztos, hogy így lesz. Meg mit csináljon, ha egyébként pont a bántalmazott a legnagyobb suttyó az órán (csak éppen szünetben borulnak az erőviszonyok)?

A szülőket alig lehet bevonni, mert sokszor mindkét oldalon diszfunkcionális családdal találkozunk, de a fő probléma, hogy egy gyerek alapvetően teljesen máshogy viselkedik otthon és az iskolában, teljesen mások a hatások, jó eséllyel elfelejti, amit a szülő mondott neki az ilyen helyzetekről.

Az osztályfőnök tudja a közösséget szervezni, hogy ne kerüljön senki sem a perifériára, legyenek egymás felé empatikusabbak a gyerekek, de az ő lehetőségei is végletesek.

Az, hogy egy életre meghatároz az "élmény".

A gyerekek többnyire a szülők példáját követik, tehát valószínűleg a bántalmazó gyerek szülei, ugyanúgy b@$sztatnak másokat a gyerek előtt. Az áldozat születi pedig az áldozatszerepet vagy bántalmazottszerepet/elnyomott-szerepet mutatják be a gyereknek, vagy épp nem tudják megmutatni neki hogyan védje meg magát (mert ők se tudják magukat, ugyanúgy mert nekik se volt aki megtanítsa).

Szerintem ez valahol itt indul.

A szülő papolhat a gyereknek arról hogy ne bántson masokat, ha ő maga simán folytatja mások csesztetését vagy kritizálását kibeszélését, a gyengébbe rúgást. A papolás nem fog érni semmit mert a gyerek a tettet másolja. Ugyanígy a szülő minden jóindulatával adhat tanácsot a gyereknek, hogy védje mar meg magát, álljon ki magáért, nem fog működni akkor, ha a szülő maga nem csinálja ugyanezt, és a gyerek nem a tettet látja.

A szülő meg annyira már nem nevelhető, ugye nekik ne mondja meg senki hogy nevelje a gyereket, pláne hogy ő maga mit csináljon miben próbáljon változtatni, hogyan éljen.

Az oktatásnak lenne itt a legnagyobb szerepe. Mert az tudná a gyerekek szemét felnyitni arra, hogy nem csak az van, amit anyutól/aputól lát, nem feltétlenül az a "jó", mert lehet hogy olyan helyzetbe kerül, ahol másokat bánt vagy őt bántják.

Na hol foglalkozik ezzel a mai oktatás? Hol tanítják az emberekkel való együttműködést? Vagy az önismeretet? Vagy hogy az ember önmagába tudjon nézni? Sehol. Ezek valamiért annyira nem fontosak, majd látja a gyerek hogy működik a világ, és beletanul, jóvanaz.

Csak a világ meg úgy működik, hogy felfele nyalnak, oldalra rúgnak, lefele meg taposnak; és ugyanezt másolja a gyerek, ugyanebbe tanul bele, aztán vagy felül vagy alul köt ki...

Szóval szerintem ez nagyon nem ott kezdődik, hogy valami baj van, és akkor vagy szól a gyerek vagy nem szól, vagy kezeli a szülő/tanár vagy nem. A 'ne csináld' egyik oldalt/felet se állítja meg.

Meg kéne előzni, hogy egyáltalán ilyen előforduljon.