A szülők miért ilyen képmutatóak?

Szülőként nagyon érdekes felvetésnek tartom. Lehet erről sokat beszélgetni. Elsősorban leszögezem, mindenki máshogy látja, és ez így is van jól, hisz nem vagyunk egyformák.

Én mindigis úgy gondoltam, hogy jó gyerekkorom volt, voltak élmények, nem volt ez a teljes tecnológia, stb stb, szép volt, jó volt, nincsenek gyerekkori traumáim, anyámék önállóságra neveltek, 6,5 évesen egyedül buszoztam a suliba, stb.

Aztán nekem most van egy olyan időszakom, hogy folyamatosan jönnek elő a gondok, a kiskori rossz élmények, a kiskorra visszavezethető dolgok. Mert miért is lettem önálló? Nem, nem a nevelés. Azért, mert olyan szinten nem foglalkoztak velem (velem sem, és sokmindenkivel, meg aki régebben született), hogy muszáj voltam/voltunk önállósodni. Nem foglalkoztak ezzel egyidejűleg sem a lelki szükségleteimmel, sem a támogatásommal, sem a segítésemmel, sem azzal, hogy minőségi időt töltsenek velem. Ki voltunk téve, mehettünk bandázni, mindegy, csak nehogy a szülőket zavarjuk. Majd ránk szól az utcából valaki, vagy a tanár. Persze, hogy lettek élmények. Jók is, rosszak is.

Igen, hozzá kell tenni, pl a legnagyobb változás a szabadon engedésben az autók száma, ami visszatartó erő ma egy szülőnek. Meg hogy felhígult ezzel egyidőben a se hall se lát sofőrök száma. Legalábbis én ezért nem szívesen engedném el a gyerekemet olyan hamar, mint minket. Bár még kicsik, így nem tudok még sokmindenben nyilatkozni, mi az, amit fogok engedni, mi az, amit nem. De jobban az életük része leszek, mint ahogy az enyémben voltak az én szüleim, az biztos.

Szóval azt akartam ebből kihozni igazából, hogy a "régi" szülők hanyagsága, elhanyagolása, szabadsága, az élmények szerzési módja, a jó és rossz élmények aránya nem biztos, hogy jobb volt régen. Van, aki pl szépnek látná ugyanazt, amiket én éltem át, és nem úgy, mint én, hogy basszus igen, anyám akkor sem foglalkozott velem, ha kértem, azért is mentem át ehhez, vagy ahhoz. Én sajnos már inkább így látom a dolgokat, de én most önismereti, lelki dolgokban vagyok benne.

Van, aki mai szülő, átesik a ló túloldalára. Túlfélt, túlaggódik, túltolja, ki se száll a gyereke popójából.

Az arany középút lenne talán az ideális, engedjünk is, meg határokat is szabjunk, pont kellően legyünk jelen, hagyjunk elég teret, hibázási, tanulási, tapasztalási lehetőséget, de ott legyünk, ha kell. De ki tud pont középen haladni?