Mi számít szociális fóbiának?
Ha például valakinek küldesz egy szimpla minden napos üzenetet, de előtte többször is gondolkodsz rajta vajon mit reagál rá, esetleg elítél-e érte?
Vagy valami oknál fogva segítséget kell kérned egy tanártól, mert elakadtál, és a melletted ülő bátorít, de te akkor is stresszelsz (ha ez jó szó rá), hogy mit fog reagálni? Félsz, hogy esetleg rosszat gondol rólad az illető?
Vagy az emberek biztatnak, hogy menj oda egy csapathoz, akiket már évek óta ismersz, de akkor körülötted se kép, se hang, és hallod ahogy ver a szíved? Röviden félelem fog el, hogy mi van ha nem tetszene nekik ha ott vagy velük?
Vagy esetleg ha éppen beszélsz valakivel, azt mondja bátorodtál, de te ezzel nem értesz egyet? Reagálsz rá valamit, de úgy érzed elrontottad azzal, ezért csipkedni kezded a karod, és kínosan érzed magad?
Ha valami hibát ejtesz sokáig mardosod magad miatta kívülről és belülről egyaránt? Attól félsz, hogy amiatt rossz véleményt alkottak rólad?
Szerintetek ezek a szociális fóbia tünetei, vagy valami más?
válasza:
válasza:Ha mindez komoly életminőségbeli romlást jelent, és alapjaiban nehezíti meg a mindennapjaidat, akkor igen. Ha mindig is ilyen voltál, akkor is lehet egy sejtésed róla, hogy mi lenne, ha mindez nem lenne, tehát el tudod dönteni így is, hogy ront-e az életminőségeden, beárnyékolja-e a mindennapokat. Nekem volt ilyenem, több mint 20 éven át tartott, elég pontosan meg tudom mondani hogy hol volt az a pont ahol még nem, ahol már igen, ahol még igen, és ahol már újra nem ezek a dolgok uralták az életemet. Azóta is vannak ilyen dolgaim de abszolút mellékesek, van 1000 másik fontosabb dolog, semmilyen fönnaladást nem okoz ma már. De, mondom, emlékszem milyen volt amikor azt okozott.
Talán ez is egy jó fokmérő: van, amiben akadályoznak ezek a dolgok? Vannak döntések, amiket emiatt nem tudsz meghozni? Vannak fontos kérdések ahol azért mondasz A-t mert a B-t félnél kimondani?
A végére pedig a kvázi mottóm: olyan ember szeretnék lenni aki azt nem tesz meg amit nem akar és nem azt amit nem mer. Te ezzel hogy állsz?
Sok sikert a megoldáshoz, remélem tudtam segiteni, akár neked, akár bárkinek aki vegigolvasta.
Köszönöm, hogy kifejtetted.
Én nem mindig voltam ilyen, régebben sokkal nyitottabb voltam, de néhány "trauma" (szerintem nem lehet annak nevezni, de kisgyerekként hatalmas csalódás volt, itt például egy barát elvesztésére gondolok) emiatt pedig zárkózottabb lettem. Féltem kimondani a véleményemet, mert féltem hogy elítélnek érte, ez azóta is így van. Ha odamegyek egy csoport viszonylag új, de egy hónapja ismert csoporthoz (osztálytársakhoz), bár azt is noszogatásra, akkor nem szólalok meg, mert félek. Ha fotózkodnak elhúzódok, hogy ne legyek a képen. Egy idő után pedig kínosnak érzem, hogy mi a fenét keresek ott egyáltalán. Ez igazából az ismerkedésben gátol, ezért nincsenek barátaim. Mindig azt nézem más is van-e úgy mint én, hátha nem lógok ki a sorból. De nincs más pont így.Legalábbis a környezetemben. Ha pedig mégis, és szóba egyelednék vele, vagy csak kigondolom, tervezem, a végén nem teszem mert nem merem. Pedig lehet akarom.
Ha ez szorongás, akkor mit tanácsolsz ellene?
válasza: válasza:Köszönöm a válaszodat.
A szüleim nem maximalisták, mindig támogatnak. Viszont ezt nagyon nehéz megosztani velük, mivel mindig is azt akarták/akarják, hogy barátkozzak. Emiatt (önbizalomhiány/szorongás) pedig elég nehéz.
Bár újra olvasva a 4-es kommentemet, rájöttem miből is fakadhat a probléma. Régen volt egy barátom, akivel nem féltem megosztani a dolgokat. Aztán szépen lassan átpártolt az akkor még ellenségemhez (nem így nevezném, de őt utáltam a legjobban akkor), akinek szinte mindent megmondott, amit elmondtam neki, de már előtte is mikor még barátok voltunk. Mindent átadott valaki másnak, kezdve a másra nem igazán tartozó dolgoktól. Kicsi voltam még, nem tudtam mi tartozik a másik orrára, de elvártam volna tőle, hogy ne adja tovább.
Emiatt félek egy új barátot szerezni, mert félek hogy rosszat mondok és azt tovább adja valaki másnak. Mondjuk, mondok valami orbitális ostobaságot, amit ő tovább ad egy másik barátjának, akivel jól kiröhögnek.
Lehet kicsit alaptalan, lehet nem a félelmem.
Egy ilyennel is kéne pszichológushoz menni? Végül is ez nem biztos hogy már önbizalomhiány, lehet annál is kisebb probléma, nem tudom.
válasza:Köszönöm válaszodat.
Akkor szerinted/szerintetek nem lenne túlzás pszichológushoz menni? Mert most, hogy majdnem mindenki ezt írja eléggé elkezdtem ráparázni, hogy lehet oda kéne menni. De ha csak túl magyarázom, vagy bebeszélem hogy ez és ez van, akkor lehet nem kéne.
Nem tudom, nagyon félek ettől, szerintem alaptalanul. Hisz a pszichológusnak is van véleménye. És ha alaptalanul fordulok hozzá, akkor talán ő is egy jót röhög majd rajtam a kollégáival/családjával. Tudom, hogy orvos, és nem teheti meg, de a magánéletében simán.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!