Állítólag nekem semmi se tetszik, de ha mégis akkor meg leszólják - az ember csak akkor “pozitív” ha ugyanannak örül mint a környezete?

Többször megkaptam már emberektől (rokonok, kollégák, haverok, korábban osztálytársak, tehát mindenféle embertől) hogy semminek nem tudok örülni, savanyú vagyok.

Én azt figyeltem meg hogy sokszor jegyzem meg hogy valaminek örülök, de akkor meg leszólják, rosszabb esetben konkrétan mérgesek lesznek.

Példák:

- néztem egy filmet nemrég ami nekem nagyon tetszett - az ismerőseim szerint a film egy szr és hülyeség volt moziban nézni

- várok egy másik filmet ami később jön mozikba, ismerősök szerint egy szr lesz, nem érdemes megnézni

- én speciel élvezem a nyári időt ami most van egy hete, ezen konkrétan felháborodnak sokan

- nagyon élvezek mostanában egy videojátékot, mások szerint egy szr és nem kéne játszani vele senkinek

- vettünk egy autót a párommal, olyat amilyet engedett a pénztárcánk, nekünk nagyon tetszik és szeretjük, ismerősök szerint az egy szr, használt autót venni nem szabad

- etetjük itatjuk a kertben a madarakat, imádom őket nézni, hallgatni :) de több ismerős szerint is hülye vagyok amiért ezzel vacakolok, amúgy is kártékony a legtöbb

- nekem tetszik egy épület, minden ismerősöm szerint ocsmány és vak vagyok ha nekem tetszik

(Ez csak pár példa, amúgy tudnék írni még sokat. Lényeg hogy mindenféle témában ez van.)

Ezek után már inkább nem is mondom másoknak, ha valami tetszik. Pedig sok dolgot élvezek az életben.

Rendben, ezek is vélemények de ezek után miért csodálkoznak ha inkább megtartom magamnak ha valaminek örülök? Miért én vagyok a negativ, meg a savanyú?

Csak az számít pozitívnak aki ugyanannak örül mint a környezete? :D

Ilyenkor mi a megoldás? Hallgassak, vagy hazudjak hogy nekem is az tetszik ami nekik?