Kezdőoldal » Emberek » Társasági élet » Szerintetek jól kifizetődő...

Szerintetek jól kifizetődő lenne, ha Magyarországon is eltiltanánk a fiúkat a lányoktól egyetem végéig?

Figyelt kérdés

Nemrég voltam egy ázsiai (közel-keleti)/afrikai országban. Az ország nagy része muszlim (a többség szunnita muszlim, de a szúfi iszlám is részét képzi a vallásnak), de elég magas arányban vannak keresztények is (főként ortodox keresztények, de katolikus keresztények is elég magas arányban) és zsidóból is viszonylag több van. De amúgy teljes békesség van, sőt, vegyes házasságok is vannak, nincsenek vallási villongások, tehát nem fundamentalista vallásosságról van szó. Ott hallottam, hogy a fiúk és a lányok nem is ismerhetik meg egymást. Nem beszélhetnek egymással egészen addig, ameddig nem kerül kilátásba a menyasszony/vőlegény keresése. A fiatalok akkor sem találkoznak egymással sokáig, csak kérdezgetik a szüleiket, hogy jól tanult-e, jószívű-e, jó munkája van-e (ha még nincs, van-e rá esélye, akkor nyilván nem, ha otthon él anyuci szoknyáján), vallásos-e stb. Ha rosszat hall a másik félről bárki, akkor joga van visszautasítani. Nincs semmiféle férfiuralom. Sőt, ha igent mondanak és találkozhatnak egymással, akkor a férfinak kötelessége a nőt elhalmozni ajándékokkal. Ezek nem egy szál rózsák azért... Bármi testi kapcsolat pedig kizárólag házasság után lehet. Még a csók is. Hallottam egy barátomtól, hogy ez viszont azzal jár, hogy a házasság ott olyan, mint itt a legvadabb fiatalkori szerelem, itthon meg kb. felnőttkori nyűgként tekintünk rá.


Hallottam, hogyha egy fiú megszólít egy lányt az iskolában bármilyen okból vagy csak tartósabban ránéz, akkor a fiút nagyon megbüntetik. Felhívják a szülőket, beírást kap és az iskolában, illetve otthon is nagyon megbüntetik, megszégyenítik, jelszóval "zaklatja a lányokat". Azt mondják az iskola a tanulás helye, a szerelmeskedésnek meg semmi keresnivalója egy tizenéves életében. Szerintem egynéhány itthoni gimnazista macsó egy hétig bírná, utána eunuch lenne belőle... XD Ha önkielégítést végezne, akkor még jobban megbüntetnék, a pornó meg eleve illegális az országban. Úgy gondolják, hogy a fiú rossz hatással lesz a lányra. De a lányoknak sem a fiúkra kell koncentrálniuk egészen addig, amíg be nem fejezik az egyetemet.


Kicsit engem Indiára emlékeztet. Ott is hasonlóan szigorúan szabályozták a párválasztást, különösen a felsőbb kasztokban. Mondjuk a válási arány stb. nem is túl magas.


Mit gondoltok? Milyen hatással lenne Magyarországra egy ilyen új szokás?



2023. júl. 22. 00:57
1 2 3 4
 31/32 anonim ***** válasza:
100%
Ugy is megoldanák a dolgot, meg amugy a tiltás sosem célravezető.
2023. júl. 23. 01:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/32 anonim ***** válasza:
97%

#28

az altalad linkelt video pont annyira igaz, mint az erdeti kerdes ebben a topicban.

Pl. Japanban NEM tiltott a lofarok, elotte is, utana is mutat egy csomo lofarokba kotott hajat, es meg lehet sorolni. Amikor en a gimibe jartam, nalunk is tilos volt az iskolan belul csokolozni vagy olelgetni egymast. Smink sem volt megengedett. Altalanos iskolaban esos vagy havas idoben mi is csereltuk a cipot, stb. A Vicc Elek nevu "szakerto" ugyanugy hulyesegeket beszel, mint a kerdezo.

2023. júl. 23. 02:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!