Kezdőoldal » Emberek » Társasági élet » Szerintetek jól kifizetődő...

Szerintetek jól kifizetődő lenne, ha Magyarországon is eltiltanánk a fiúkat a lányoktól egyetem végéig?

Figyelt kérdés

Nemrég voltam egy ázsiai (közel-keleti)/afrikai országban. Az ország nagy része muszlim (a többség szunnita muszlim, de a szúfi iszlám is részét képzi a vallásnak), de elég magas arányban vannak keresztények is (főként ortodox keresztények, de katolikus keresztények is elég magas arányban) és zsidóból is viszonylag több van. De amúgy teljes békesség van, sőt, vegyes házasságok is vannak, nincsenek vallási villongások, tehát nem fundamentalista vallásosságról van szó. Ott hallottam, hogy a fiúk és a lányok nem is ismerhetik meg egymást. Nem beszélhetnek egymással egészen addig, ameddig nem kerül kilátásba a menyasszony/vőlegény keresése. A fiatalok akkor sem találkoznak egymással sokáig, csak kérdezgetik a szüleiket, hogy jól tanult-e, jószívű-e, jó munkája van-e (ha még nincs, van-e rá esélye, akkor nyilván nem, ha otthon él anyuci szoknyáján), vallásos-e stb. Ha rosszat hall a másik félről bárki, akkor joga van visszautasítani. Nincs semmiféle férfiuralom. Sőt, ha igent mondanak és találkozhatnak egymással, akkor a férfinak kötelessége a nőt elhalmozni ajándékokkal. Ezek nem egy szál rózsák azért... Bármi testi kapcsolat pedig kizárólag házasság után lehet. Még a csók is. Hallottam egy barátomtól, hogy ez viszont azzal jár, hogy a házasság ott olyan, mint itt a legvadabb fiatalkori szerelem, itthon meg kb. felnőttkori nyűgként tekintünk rá.


Hallottam, hogyha egy fiú megszólít egy lányt az iskolában bármilyen okból vagy csak tartósabban ránéz, akkor a fiút nagyon megbüntetik. Felhívják a szülőket, beírást kap és az iskolában, illetve otthon is nagyon megbüntetik, megszégyenítik, jelszóval "zaklatja a lányokat". Azt mondják az iskola a tanulás helye, a szerelmeskedésnek meg semmi keresnivalója egy tizenéves életében. Szerintem egynéhány itthoni gimnazista macsó egy hétig bírná, utána eunuch lenne belőle... XD Ha önkielégítést végezne, akkor még jobban megbüntetnék, a pornó meg eleve illegális az országban. Úgy gondolják, hogy a fiú rossz hatással lesz a lányra. De a lányoknak sem a fiúkra kell koncentrálniuk egészen addig, amíg be nem fejezik az egyetemet.


Kicsit engem Indiára emlékeztet. Ott is hasonlóan szigorúan szabályozták a párválasztást, különösen a felsőbb kasztokban. Mondjuk a válási arány stb. nem is túl magas.


Mit gondoltok? Milyen hatással lenne Magyarországra egy ilyen új szokás?



2023. júl. 22. 00:57
1 2 3 4
 21/32 anonim ***** válasza:
89%

Kérdező: Nem konkretizáltad pontosan az országot, most is több országot írsz!

Az ellentmondásokra pedig nem reagáltál, csak egyetlenegyre.

2023. júl. 22. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/32 anonim ***** válasza:
100%

"Törökország? Egyiptom? Omán? Ezekben az országokban a nők is tanulnak."

Őszintén szólva hogy Törökországban és Egyiptomban pontosabban hogy van, azt nem tudom, de Ománban pl. kizárólag a felsőfokú iskolák koedukáltak.

Tudod, akik oda járnak, már felnőttek. A "felhívják a szülőket, és beírást kapnak" ezek fényében jó nagy marhaság.

Amúgy világosíts fel, kérlek, Ománnak melyik része fekszik Afrikában, és hol él a magas arányú ortodox és katolikus keresztény népessége?

2023. júl. 22. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/32 A kérdező kommentje:

#22.

Semelyik. Nem mondtam, hogy Omán az ország, ahol jártam. Amúgy ott nem is szunniták a muszlimok, hanem ibáditák, ami egy irányzata a haridzsita iszlámnak.

2023. júl. 22. 16:12
 24/32 anonim ***** válasza:
100%
Kíváncsi lennék kultúrantropológiai megfigyelésekre a társadalmat illetően, a leírtakat figyelembe véve...
2023. júl. 22. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/32 anonim ***** válasza:
100%
Továbbra se árulod el az ország nevét, vajon miért?
2023. júl. 22. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/32 Mendy98 ***** válasza:
100%

Hogy árulná, már el az ország nevét?

Csak kamuzik össze-vissza, nincs ilyen ország, szerintem.

2023. júl. 22. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/32 anonim ***** válasza:
100%
Nincs hát, értelmetlen a kis eszemfuttatása, következetlen és tele ellentétes dolgokkal.
2023. júl. 22. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/32 anonim ***** válasza:
0%

Tessék, itt van, Japánban tiltják őket. Persze iskolán kívül ki tudja, mit csinálnak, de elvileg tilos.


https://www.youtube.com/watch?v=exaLeN9YDek

2023. júl. 22. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/32 anonim ***** válasza:
100%

Sose fogom megérteni, mire jó ilyen kreálmányos, kitalált kérdést gyártani. Értelmes dolgokkal is tudna foglalkozni, amelyek életét előre viszik.

Valószínűleg valamiféle frusztráció lehet emögött, az ellenkező nemet illetően megtapasztalt sikertelenség vagy kudarc.

2023. júl. 22. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/32 anonim ***** válasza:
100%

28-as, ez tök jó, csak mivel konkrétan ismerek japán embereket, azért tudom neked azt mondani, hogy a biztosan nagyon tudományos "Vicc Elek" nevű magyar youtube csatorna (aminek a készítői gondolom kva sokat éltek japánban), nem biztos, hogy a valóságnak megfelelő dolgokat állítanak.

Főleg hogy a kérdében az szerepel, hogy a fiúk még csak rá sem nézhetnek a léáyokra. Amit még ez a baromi tudományos videó sem állít.


De hát biztos neked van igaza. És Vicc Elek barátodnak :D

2023. júl. 22. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!