Akkor mehet el az ember pszichológushoz, mikor mindenapjára rányomja a bélyeget valami?
Sokáig forrt bennem ez a kérdés, nem volt erőm megkérdezni.
Voltak gyermekkori traumáim, az apukám bántotta az anyukámat és teljesen szégyelltem magamat, hogy én szenvedek, mikor ő erős.
Nem tudom ezek után, hogyan viszonyuljak az emberekhez.
Teljesen elkerülöm a dolgokat, amikben ehhez kapcsolódó dolgok vannak, filmek, hírek, stb. Olyan sok dolgot kellett kiiktatnom az életemből; de évek folyamán már megszoktam, hogy mit kerüljek el. Már a lényem része. Ez befolyásolja így a mindennapjaimat, ha megszoktam ezt?
Ha véletlen hibázok és belefutok, rám tör minden régi érzés, r^hadt nagy bűntudatom van, hogy nem állítottam meg apát, hogy bántotta anyát és újra újra lepörög minden, mintha valami lidércálomba lennék. Ez megvisel, hogy leírom, most is remegek. Az mennyire gáz, hogy bizonyos szavakat, amik ehhez kapcsolódóak, le sem tudom írni, úgy, hogy ne legyek rosszul, vagy elolvasni őket?
Már megbántam, hogy kiírom ezt a kérdést, mert jobb elnyomni mindent, de erre… csak azt akarom kérdezni, hogy ez normális-e? Hogy így élek? Mert sokáig nekem az volt, de az emberek mondták, hogy fura vagyok.
válasza:A kerdesben tobb mindenben magamra ismertem. Igyekszem sorban valaszolni, a sajat elmenyeimre alapzok, hatha ez a tapasztalat segit donteni.
Nehany eve egy komoly krizisen mentem at. Egy pszichologus ismerosomet kezdtem el kerdezgetni, hogy normalis-e, ami tortenik egy kapcsolatomban, jol latom-e, hogy erzelmi zsarolas, manipulacio zajlik korulottem. Amikor eloszor kezdtem el beszelni neki ezekrol a dolgokrol, mondta, hogy jo lenne elmennek beszelgetni egy pszichologushoz, mert allandoan magamban keresem a hibat, es mindent megkerdojelezek. Ezt akkor elhessegettem, mondvan, hogy maskor is megoldottuk mar a problemakat. A helyzet nem javult, kapcsolatmegszakitas lett, es vegul pszichologusnal kotottem ki. Nem tudtam, mi lesz, de annyira melyen voltam, hogy barmi jobb volt, mint csak ulni es allandoan zokogni. Alapvetoen tudtam letezni, igy nem a mindennapi problemak miatt mentem hozza.
Nekem is volt a gyerekkoromban olyan tortenes, ami aztan kesobb meghatarozta a tarsasagi eletem, es azt, hogy a parkapcsolatot maximalisan kerulom. Hasonloan reagaltam, mint a kerdezo: nem beszeltem rola, meg ragondolni is borzaszto volt. Probaltam elnyomni magamban ezt, es egyszeruen elfogadni, hogy ilyen vagyok. Ram is furan neztek, mert nem jartam bulizni, nem ittam, es egyaltalan nem erdekeltek a fiuk. A pszichologusnak beszeltem errol eloszor. O fogalmazta meg azt, amit en eszre sem vettem, annyira az eletem reszeve valt: szorongok.
Sokat dolgoztunk a pszichologussal, sokat javult a helyzet, sokkal tobb olyan helyzetbe belemegyek, amibe korabban eszembe sem jutott.
Sokszor gondolok arra, hogy mi tortent volna, hogyan alakult volna az eletem, ha nem 20 ev mulva kerul elo ez a tortenet, hanem sokkal korabban. Nem sajnalok semmit az eletembol, csak el szoktam gondolkodni, hogy milyen lett volna, ha normalis vagyok :)
Ezek miatt en csak azt tudom javasolni, hogy erdemes ezeket a traumakat feldolgozni. Azert is, mert ezek sokretuek, sok mindenre ranyomjak a belyeguket.
Sok sikert kivanok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!