Hogyan kell egy beszélgetést lezárni?

Nagyon sok embernél probléma ennek a helyén kezelése. Az emberek túlságosan tartanak tőle, hogy megbántják a másikat, ami valahol kedves tőlük. De ugyanakkor a saját érdekeidet nem szabad miattuk háttérbe szorítani. Nagyon sokan visszaélnek mások idejével. Ők ráérnek, unatkoznak, kedvelnek téged, akármi motiválja is őket, ami akár nagyon pozitív, kedves és megtisztelő is lehet. Neked viszont egyáltalán nem kell feltétlenül és pláne nem bármikor teret adnod az ő igényeiknek.

Teljesen mindegy, hogy tényleg van valami más dolgod, vagy csak nem akarsz tovább vele beszélgetni. Nem vagy köteles annyi időt tölteni senkivel, mint ő szeretné és pláne nem vagy köteles az ő igényeihez alkalmazkodnod. Az is egy program, hogy a saját dolgaiddal foglalkozol, sőt alapvetően sokkal fontosabb program, mint mások dolgaival foglalkozni.

Annak, hogy "most mennem kell", vagy "dolgom van" elégnek kell lennie. Semmi közük nincs hozzá, hogy mi dolgod van.

Ha mégis megkérdezik és indoklást várnak, hogy mi dolgod van, akkor mondd meg, hogy "mással kell foglalkoznod". Ha még ez sem elég és már zavaróan kíváncsiskodnak, akkor a viszony jellegétől és attól függően, hogy mennyire akarod megbántani, lehetsz tapintatos, próbálhatod finoman érzékeltetni vele, hogy nem rá tartozik, vagy akár durvábban az orra alá is dörgölheted, hogy túlzásba vitte a kíváncsiskodást.

Finomabban mondhatod, hogy ennyi időd volt beszélgetni, mert otthon még sok a tennivaló. Akár azt is mondhatod, hogy privát természetű dolgod van, hátha arra nem kérdez rá, hogy micsoda. Ha mégis, esetleg hivatkozhatsz arra, hogy nem érzed jól magad - és nem kell hozzátenned, hogy a társaságában.

Direktebben mondhatod azt is, hogy olyan dolgod van, amihez neki semmi köze és ezek után csak nem kíváncsiskodik tovább.

Végső esetben a sértődést is felvállalva meg akár azt is mondhatod, hogy "Eddig próbáltam tapintatosan nem kimondani, mert nálunk nem szokás ilyesmiről másokkal beszélni, de a kérdezősködésed nem hagy más választást, minthogy kimondjam, hogy szarnom kell, most már elégedett vagy és mehetek végre?"

Ennél jóval hosszabban és árnyaltabban Ryan Holidaynek van egy remek kis írása róla, hogy ő miért mond nemet nagyon sok találkozóra és megkeresésre. Nem a másik tehet róla, hanem ő. Van egy ilyen állapota, amit ő naptár anorexiának nevez. Ez nem egy súlyos betegség, de nagyon komolyan veszi. Számára fontos, sőt ezt tekinti minden sikere titkának. Nem másokkal csevegéssel tölti az idejét, hanem a saját dolgaival foglalkozik. Találkozók, telefon hívások, megbeszélések nem férnek bele az idejébe. Szakíthatna rájuk időt, csak nem akar. Számára fontosabb, hogy a saját idejét azokkal a dolgokkal töltse, amik az ő életét előre viszik. Ezért bocsánatot kér mindenkitől. Nagyon kedvesek, semmi baj nincs a kérésükkel, csak neki a saját ideje sokkal fontosabb annál, hogy másokra fordítsa, ezért kéri, hogy értsék meg, hogy neki így jobb.

Ez az írás, meg a válaszom is sokkal inkább arról szól, hogy te magad felfogod, hogy az időd sokkal értékesebb annál, hogy mások igényeinek alárendelve töltsd el. Ha benned meg van az elhatározás és te nem érzed magad rosszul miatta, hogy nemet kell, sőt akarsz mondani valakinek, utána már sokkal könnyebben megtalálod hozzá a szavakat.

Sajnos a Google rémesen fordítja le magyarra. Eredetiben itt találod:

[link]

Casey Neistat előadásában videón pedig itt:

https://www.youtube.com/watch?v=Aj6-U7GVDt8&t=128s