Miért kell tutujgatni a fiatal dolgozókat,beleszólni az életükbe pár helyen,magánjellegű dolgokat kérdezgetni és osztogatni az észt nekik?

Hát azért van egy elég nagy különbség az életedben turkálás/belepofázás és a köszönés, jó étvágyat kívánás között, vagy hogy megkérdezik hogy vagy. Utóbbiak teljesen alap dolgok, bőven antiszoc kategória ha ezek ekkora problémát jelentenek. Ezeket kedvességből teszik, meg esetleg kedvelnek és szívesen megismernének. Hogy ettől te bekattansz, az a te agyad gondja.

A másik része visont, azaz a ráakaszkodás valóban létezik és tényleg fokozatosan megpróbálnak kicsinálni, de ez az élet. Az a kamu liberális szöveg, hogy mindenki szereti egymást és micsoda értéke van mindenkinek, becsüljük meg, csak egy kva nagy hazugság és marketingfogás. Nemhogy csupán az anyjukat adnák el két forintért, de a szemed kikaparnák ha arra van szükség.

Vannak persze kivételek szerencsére, de ez általában 2-3-4 ember egy munkahelyen. Ilyen az élet, nem lehet erre mit mondani. Ha nagyon rossz a helyzet, keresni kell másik munkahelyet.

Szinte minden helyemen volt minimum 1-2 kirívóan beteg ember, akár mentális gondokkal küzdő, aki abban lelte örömét hogy másokba taposott. Volt olyan eset is, amikor az egyik vezető megfenyegetett, hogy kést állít belém (a semmiből jött, nem tetszett neki hogy nem puncsolok és tartok tőle, mint a nyalógépei).

Állj ki magadért, ne engedd hogy beléd tapossanak. Menj a vezetőkhöz, számolj be nekik miket csinálnak veled, hogyan bánnak. Hangfelvétellel akár bizonyítékokat gyűjthetsz, ha komoly esetekről van szó.

Mert hagyja. Ennél kevesebbért is basztam már rá emberekre az ajtót. Nem ér annyit az a pénz, hogy minden nap felbasszam magam érte.

És ezt úgy mondom, hogy a jelenlegi munkahelyemben pont azt imádom a legjobban, hogy ha kimegyek kvért a konyhába és van ott valaki, akkor nem néz senki hülyének és én sem érzem magam hülyén azért, ha sosem láttam még azt az embert és a semmiből elkezdünk úgy beszélgetni, mint az ezeréves barátok.

Ja, csak ez egy intelligens hely, intelligens emberekkel, akiket jobban érdekelnek a másik gondolatai, mint a magánélete. Aki mesél a sajátjáról és eldöntheted, te mennyit osztasz meg. Aki segít, ha kérik.

Pedig úgy jöttem ide, hogy ha még egyszer valaki arról faggat, hogy milyen a családom és hány gyereket akarok, esküszöm megfejelem.

Előző munkahelyemen diák voltam, nem voltam kész a feladatommal (pedig becsületesen dolgoztam), nem akartak elengedni addig, pedig kezdődött az órám. Ha valamivel, ezzel akkoriban nagyon fel lehetett húzni. Szemrebbenés nélkül mondtam meg a felettesemnek, hogy megmondom mi lesz: én most fogom magam és elmegyek órára, mert az a jövőmet szolgálja és azért dolgozhatok egyáltalán itt, mert van az a képzés. Ha mire visszaérek, még itt dolgozom, az is jó, ha nem, dobjátok ki az asztalfiókomból a szemetet helyettem. Csá