Az aztékok, inkák, maják betegek voltak? Miért alkalmaztak ilyen kegyetlen büntetéseket elítélteken? (Nem az emberáldozatról beszélek.)
Sokszor az európai lenézi ezeket a kultúrákat, pedig eléggé fejlettek voltak sok területen, akár bizonyos területeken a középkori Európával is hasonló szinten álltak. Ismerték az orvostudományt, és azt is tudták, hogy hogyan kell egy embert úgy megölni, hogy a legfájdalmasabb legyen, és a legtovább éljen. A gyilkosokat az aztékok úgy végezték ki, hogy kivágták a beleit, majd annál fogva akasztották fel. A szexuális bűnözőket sokszor megfőzték úgy, hogy csak az arca volt kint a vízből. Volt olyan kivégzési módszer is, hogy minden testrészét amputálták, kettéfűrészelték egy darabig a testét, majd végül a fejét vágták le.
Pszichopaták voltak? Miért volt része a társadalmuknak szervesen, nem csak vallásilag az erőszak?
Középkor, inkvizíció.
Olvass utána.
Kb. ugyanezeket művelték, az oly fejlett középkorban is. Sőt! Voltak ott is durva dolgok.
Az megvan, hogy Európában is megvoltak ezek?
Pl a vas bika, vagy mi a neve, amibe bezárták az illetőt, majd alágyújtottak, aztán az egész olyannyira forró lett, hogy az illető belül megsült.
A kettévágást ugyanúgy alkalmazták Európában is.
Olvass utána, milyen kínzási meg kivégzési módszerek voltak Európában. Semmivel sem voltak enyhébbek az általad felsoroltaknál.
Nem csak hogy egy szinten voltak Európával, de sok területen simán leköröztek minket. Nem véletlenül hitték azt a fürdeni képtelen, ezer kórságban szenvedő, éhező kolombuszék, hogy a megtestesült földi paradicsomba csöppentek mikor kikotottek Amerikában. Városépítésben, gazdálkodásban, és orvostudományban, sőt, személyes higiéniában is simán lekörözték az akkori Európa nagy részét.
A kínzásról meg annyit hogy ilyesmi mindenhol volt, sőt, van is, de maga a társadalom jóval elnézőbb és befogadobb volt mint nálunk. Plusz az őslakosok képesek voltak nagyjából békében élni egymással, más népekkel és a természettel, míg az európaiak útját csak halál, rabszolgaság és erőszak kísérte. Ha pszichopatákat akarsz a történelemből, akkor első sorban nézz az ősapáidra, akiknek nyilvános kivégzések voltak a szórakozás, ha pedig a feleségük tiszteletlenül beszélt velük, forró vasat öntöttek le a torkán.
Te itt Magyarországon nézhetsz más kultúrákban/korokban élőket pszichopatáknak, de azt tudd, hogy a legtöbb helyre ahova eljuthatsz Európán kívül, az embereknek a fehérekről az ördög jut eszébe.
Persze nem volt mindig minden békés máshol sem, de tény, hogy a legtöbb halált és szenvedést az európai hozta a bolygóra, nem pedig az azték vagy a maja, de nem is a kínai, vagy az afrikai.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!