Teljesen tanácstalan vagyok magammal szemben?

Társasági életem 0, barátaim akadnak, de azok közül is inkább csak 1, a többi csak van, barátnőm soha nem volt. Én hiába próbálok közeledni az emberekhez, ők lesz@rnak, nem vagyok nekik érdekes vagy én nem is tudom. De, amikor próbálom a másikkal érzékeltetni, hogy bajom van, magányos vagyok, de nem önsajnáltatóan, akkor rögtön jönnek a mi a baj kérdések, de mivel nem a bajaimról akarok alapvetően másokkal beszélgetni, hanem csak úgy beszélgetni, én egyszerűen csak rávágok egy "Semmi"-t, na onnantól már meg is halt a beszélgetés, mennek a dolgukra, olyan mint ha ők lennének besértődve. A magányomat olyan dolgokkal helyettesítem, amiket szeretek csinálni, de rájövök, hogy technikailag semmi értelme nincs azoknak, amiket csinálok. Képzeletbeli barátokat találok ki magamnak, vagyis inkább csak egy képzeletbeli magányos lányról írok valami béna szerelmes sztorit... De ennek sincs semmi értelme. Zenét is próbálgatok csinálni, de az sem megy. Egyedül egy játékban vagyok jó, úgyahogy, nagyjából ennyi a sikerélményem, hogy egy játékban megsikerül csinálnom valamit. Pszichológiával is elkezdtem foglalkozni, érdekel a téma, egyre jobban és jobban ismerem magam, a bajaimat, az okokat, másokat is, pont ezért nem akarok pszichológushoz sem menni, mert tudom, hogy semmit nem segítene.