Egy asperger szindrómásnál miért van ez?

Nem lehet bárkire ramondani. A diagnózisnak ma már feltétele, hogy a probléma mértéke a mindennapi életben nehézséget okoz.

Az aspergernel, és az autizmusnal hiányzik az a szociális drive ami az emberekben már születéstől fogva oly jellemzően megvan: hogy kezdetben vonzodunk az arcokhoz, a személyekhez, szeretnénk tudni mit csinál a másik, utánozzuk, ügyesek akarunk lenni, hogy anya-apa-tanitoneni-fonok büszke legyen ránk/fizuemelest kapjunk stb.

A kutyák, ha megnézed nagyon hasonlók egy átlagos gyerekhez. Figyelik a gazdit osztonosen, meg akarnak felelni, észreveszik, ha egy jelzés nekik szól, hogy a tetteinek következménye van. Tehát ez a tulajdonság független meg attól is hogy személyről vagy kutyáról beszélünk.

Ha ez a rendszer nem működik, akkor ugye kérdés hogy mennyire? Lehet hogy már gyerekként sem érdekli a mondokazas, közös tornazas, mert nem leli örömét abban, hogy teljesít egy feladatot a közösség kedveert. Ha tovabbgorgeted a dolgot láthatod mennyi problémához vezet ez felnőttkorban, ahol csomó dolgot csak azért csinálsz mert elvárják, pedig haszna nincs: értekezletek ünnepségek stb...

Akiknél ez a funkciozavar magas iq-val párosul, azok tudnak szellemi munkát végezni, és az IT ideális, mert konkrétan meghatározható célok vannak, és nem kell hozzá személyes jelenlét ma már. Viszont nekik nincs ösztönös spontán jutalmazó rendszerük a szociális összejövetelekben.

Ez nem asperger feltétlenül. Amit leírsz, az azokkal van, akik gyerekként valamilyen oknál fogva kiszorultak a szociális életből, emiatt eléggé beszűkültek a szórakozási lehetőségeik is, maradt a gép, a többit meg kitalálod.

Engem tavaly tavasszal diagnosztizáltak aspergerrel. Soha életemben nem szorongtam, nem féltem az emberektől, sőt... Az igaz, hogy sok dolog jól megy, jobban rááll az agyam és vannak témák, amiknek szerelmese vagyok, ezért mindent tudok róluk. Viszont, az aspergernek ezer arca van, vannak, akiknek épp ellenkezőleg, rosszabbak a képességei szellemileg is. Mások szoronganak, megint mások nem... Amit leírsz, az inkább sztereotípia, de nem feltétlenül igaz. Egy aspergeres, ha jó kezekbe kerül, például ha a szülei szándékosan vagy ösztönösen társad életre nevelik, meg fogja tanulni a megfelelő társas viselkedést, mint minden mást. Lehet, hogy érezni nem fogja úgy intuitívan, hogy mi a helyes reakció épp, mint a többi ember, mert a racionális énje túlórázik és ezért tűnhet néha furának, de nem feltétlenül jár azzal, hogy valaki a társas életben gatya.