Fiatalok, akik covid előtt sem jártak bulizni és most sem házibuliznak, nem féltek, hogy mennyi feledhetetlen emlékből maradtok ki, ami a fiatalságot szimbolizálja?

#4 ennek semmi köze ahhoz, hogy valaki bulizgatós-e, én sokat bulizgattam, mégis volt többször is, hogy spontán 2-3 hónapra külföldre mentem. És ha már itt tartunk, ezek meghatározó élmények voltak, a bulikkal ellentétben :D

Nem nevezném félelemnek, inkább csak szimplán bánom és sajnálom, hogy így alakult az életem. Soha nem voltak még igazi barátaim, párkapcsolatom, társaságom és igazából a szociális életem egy nagy nulla. Ebbe persze, nem csak a bulizás tartozhat bele, de nekem a társaság hiányából adódóan igazából más közösségi élményem sincsen nagyon. Mindig volt körülöttem egy-két "barát", de azért teszem idézőjelbe, mert ezek inkább csak egy ilyen felszínesebb, helyzetből adódó, kényszeredett, laza, haveri vagy ismerősi, esetleg érdek kapcsolatok. Nincsen olyan ember az életemben, akit én tényleg barátomnak tudnék nevezni. Ez valahol szerintem a gyerekkoromra vezethető vissza, mert akkor a legtöbb közösségben ki voltam közösítve, rengeteget bántottak engem verbálisan és fizikailag is, sokan ha kicsit kedveltek is azt nem vállalták fel és letagadták, sokan lenéztek, ciki volt velem mutatkozni stb., úgyhogy engem a gyerek- és tinikorom nagyon megviselt ebből a szempontból. Később pedig próbáltam ezen dolgozni, jártam pszichológushoz is, önkénteskedtem, próbáltam magam több területen is fejleszteni stb., aminek lett némi pozitív hatása, de a szociális életem alapjaiban nem változott meg. Ugyanúgy nem foglalkozott velem senki sem, én pedig hiába próbálkoztam, nem sikerült normális kapcsolatokat kialakítanom senkivel sem. Így mint sok minden más is, a bulizás is teljesen kimaradt az életemből, még soha nem voltam. Többször megfordult a fejemben, volt ahova szívesen elmentem volna, de soha nem mertem. Fiatal lányként szerintem nem túl biztonságos egyedül bulizni járni, illetve mindig úgy voltam vele, hogy most mégis mi a francot csinálnék egy buliban tök egyedül, úgy hogy nem ismerek senkit... Senki sem hívott magával soha, illetve én sem tudtam kit elhívni, úgyhogy végül nem mentem. Úgyhogy én abszolút bánom ezt. Nyilván egyedül is lehet élni, meg így is feltalálja magát az ember, el lehet magad foglalni, lehet hobbid stb., de nekem őszintén hiányzik a társas kikapcsolódás, szórakozás, beszélgetések, társasok, bulik, utazások, kirándulás, mozi stb., igazából bármi amit nem egyedül kell csinálni.

Nem mindenki bulizós fajta