Szociális fóbia ellen?

Szoc. fóbiásként szoc. gondozó és ápoló szakra mentem. 🤷‍♀️

Voltam idősek otthonában, házi segítségnyújtásban (ami egésznapos járkálás egyik helyről a másikra), kórházban, idősek klubjában, hajléktalanok otthonában... Az idősekkel, mindegy mennyien vannak, nincs fóbiám, de a kortársaktól és fiatal, illetve 60 alatti felnőttekkel voltak gondjaim. Jól viselkedtem, udvariasan, annyira nem látszott, de belül nagyon szorongtam, időnként szemkontaktus is nehezemre esett. Tényleg, mintha a világ végét vártam volna megváltásként.

Aztán lassan... baromira lassan változott meg. Még mindig enm tökéletes, és mivel vírus miatt már hosszú ideje csak a dm-be és a szuperdiszkontba mentem el... hát lehet visszafejlődtem, de az kétségtelen, hogy 3 év alatt kialakult bennem némi bátorság, akár dominanciának is mondhatjuk (pedig az alapvető személyiségem inkább alárendelt), mert van már ciki ezredjére odamenni, hogy mit tudom én, 105-ös szoba 4-es ágyában fekvő ellátott ba**ik azt csinálni, amit mondtak nekem, hogy csináljak vele. Kortól független oda kellett tennem magam a másikkal szemben, és nagyon utáltam, de azt is, ha magamból csináltam hülyét a tutyimutyiságom miatt, amivel mondhatni a saját munkám minőségét is rontottam valamennyire.

Tömegközlekedésen a szoc. gondozós években is, ami mondhatni a fénykorom volt, most passzolom, de biztos változatlan, az volt, hogy kinéztem az ablakon, mintha ezzel kiszakadhatnék onnan. Bennem is ott volt a kisördög, hogy "mindenki rajtam nevet". Bár, ismétlem, nálam ez a kortársaknál van igazán, mert anno sokat piszkáltak.

Tudom, nagy macera az egész, de ha változtatni akarsz, akkor azt csak úgy tudod, ha kitartasz bármilyen jóslat nélkül, hogy mikor lesz eredménye. Egy idő után észre sem veszed, de változol. :I

19/l

Ez az ember aki ezt írta na róla vegyél példát.

"

A félelemnek nincs értelme. Nem segít csak hátráltat, olyan mintha a világnak távoltartási végzése lenne ellened. De ezt te alkotod meg azzal, hogy a rossz reményben hiszel. Engem fenyegettek, megszégyenítettek, lehetetlenné tették a normális mindennapi életet és élek. A dolgok jönnek-mennek nem éri meg kapaszkodni beléjük ahogy emberekbe sem és véleményekbe sem. Lehet érzéketlen vagyok és ha fegyvert fognának rám meg sem rezdülnék de nem fogadom el a sorsom. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy földrekényszerítenek újra és újra."